Bible Universe » Bible Study Guides

separator

Kőbe vésve!

Kőbe vésve!
Isten évszázadokkal ezelőtt kőbe írta törvényét, és azt még ma is meg kell tartanunk! Megfellebbezhetetlen igazság, hogy Isten törvénye bármely részének megszegése mindig negatív következményekkel jár. Amikor a bűnözés elárasztja városainkat, ez a tény nem azt adja vajon értésünkre, hogy a béke és a biztonság érdekében be kell tartanunk az ország törvényeit? Nos, ugyanez az elv érvényes Isten törvényére − a Tízparancsolatra − is az életünkben! Nem tíz javaslat, tíz ajánlás vagy tíz nagyszerű ötlet a neve. Tekintve, hogy oly sok forog kockán, te is fordíts néhány percet arra, hogy elgondolkodsz saját felelősségeden.
„A táblákat Isten készítette…”
„A táblákat Isten készítette…”

1. Valóban maga Isten írta le a Tízparancsolatot?

„…által adta Mózesnek a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat… A táblák pedig Isten kezének csinálmányai voltak, az Írás is Isten írása volt, kimetszve a táblákra” (2Móz 31:18, 32:16).

Válasz:   Igen, a hatalmas mennyei Isten saját ujjával írta fel kőtáblákra a Tízparancsolatot.

Isten kijelenti, hogy a bűn az Ő törvényének az áthágása.
Isten kijelenti, hogy a bűn az Ő törvényének az áthágása.

2. Mi Isten meghatározása a bűnről?

„…mert a bűn törvényszegés” (1Jn 3:4, prot. ford.).

Válasz:   A bűn Isten Tízparancsolatba foglalt törvényének a megszegése. Minthogy pedig Isten törvénye tökéletes (Zsolt 19:7), az minden elképzelhető bűnt lefed. Lehetetlen úgy elkövetni bűnt, hogy azt ne kárhoztatná az Isten tíz parancsolata közül legalább egy. A parancsolatok lefedik mindazt, amit az Ige „az embernek fődolgá”-nak nevez (Préd 12:13). Semmi nincs kifelejtve.

Boldogság jár mindazok nyomában, akik megtartják az Ő parancsolatait.
Boldogság jár mindazok nyomában, akik megtartják az Ő parancsolatait.

3. Miért adta nekünk Isten a Tízparancsolatot?

„…ha pedig megtartja a törvényt, oh mely igen boldog” (Péld 29:18). „…és az én parancsolatomat megőrizze a te elméd, mert napoknak hosszú voltát és sok esztendős életet és békességet hoznak neked bőven” (Péld 3:1-2).

Isten törvénye az Ő úti térképe a boldog és bővelkedő élethez.
Isten törvénye az Ő úti térképe a boldog és bővelkedő élethez.
Válasz:   A. A Tízparancsolat iránytű a boldog és bővelkedő élethez.

Isten arra teremtett bennünket, hogy boldogságban, békességben éljünk, s hogy hosszú életben, megelégedettségben és kiteljesedésben és minden egyéb olyan áldásban legyen részünk, ami után a szívünk vágyik. Isten törvénye az az úti térkép, ami megmutatja a helyes utat, hogy rátalálhassunk erre az igaz és magasrendű boldogságra.

„A bűn ismerete a törvény által van” (Róm 3:20). „…a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad” (Róm 7:7).

B.Isten törvénye megmutatja nekem a különbséget a jó és a rossz között.

Isten törvénye hasonló a tükörhöz (Jak 1:23-25). Miképpen a tükör megmutatja az arcunkon levő koszt, úgy mutatja ki a törvényt a rosszat, amit elkövetünk az életünk során. Az ember egyetlen módon tudhatja, hogy vétkezik, tudniillik ha életét Isten törvényének tükre elé állítja. Ez az összezavarodott és züllő nemzedék a Tízparancsolatban talál reményt. Segítségével tudjuk meg, hol kell meghúzni a határvonalat!

„És megparancsolta nekünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint…, hogy jól legyen dolgunk teljes életünkben” (5Móz 6:24). „Segélj, hogy megmaradjak, és gyönyörködjem a te rendeléseidben szüntelen. Megtapodod mindazokat, akik rendeléseidtől elhajolnak…” (Zsolt 119:117-118).

C. Isten törvénye oltalmat nyújt számomra a veszélyektől és a tragédiáktól.

Isten törvénye hasonló az erős állatkerti vasrácshoz, amely oltalmat nyújt számunkra a vad és ártani tudó állatoktól. A törvény megoltalmaz bennünket az erkölcsi szennytől, a hamisságtól, a gyilkolástól, a bálványimádástól, a lopástól és sok egyéb gonosztól, ami tönkreteszi az életet, a békességet és a boldogságot. A jó törvény mindig oltalmat nyújt, és ez alól Isten törvénye sem kivétel.

Megjegyzés: Isten törvényének örökkévaló elveit az az Isten írta bele mélyen minden ember természetébe, aki mindnyájunkat alkotott. Lehet, hogy az írás homályos és olvashatatlan, de azért ott van. Ez természetesen azt jelenti, hogy az igazi békességet csak akkor találhatjuk meg, ha készek vagyunk összhangba kerülni tulajdon belső természetünkkel, amelybe Isten beleírta ezeket az elveket. Arra lettünk teremtve, hogy ezekkel összhangban éljünk. Ha úgy döntünk, hogy mellőzzük ezeket, az eredmény mindig feszültség, nyugtalanság és tragédia − csakúgy, ahogy a biztonságos közlekedés szabályainak figyelmen kívül hagyása is súlyos bajokhoz vezet.

A törvény ugyanúgy megvéd bennünket az ördögtől, ahogy az állatkertben a ketrec megvéd bennünket az oroszlántól.
A törvény ugyanúgy megvéd bennünket az ördögtől, ahogy az állatkertben a ketrec megvéd bennünket az oroszlántól.

4. Miért hallatlanul fontos személyesen nekem Isten törvénye?

„Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság tökéletes törvénye fog megítélni” (Jak 2:12).

Válasz:   Mert a Tízparancsolatban foglalt törvény az a mérce, amin keresztül Isten megvizsgálja az embereket a mennyei ítéletben. Miként fogsz megfelelni? Ez bizony élethalál kérdés!

A kereszt a legkétségtelenebb bizonyítéka annak, hogy a törvényt nem lehet megváltoztatni.
A kereszt a legkétségtelenebb bizonyítéka annak, hogy a törvényt nem lehet megváltoztatni.

5. Megváltoztatható avagy eltörölhető-e Isten törvénye, a Tízparancsolat?

„Könnyebb pedig a mennynek és a földnek elmúlni, hogynem a törvényből egy pontocskának elesni” (Lk 16:17). „De az én kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az én hűséges voltomban nem hazudom”(Zsolt 89:34). „Minden ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig” (Zsolt 111:7-8).

Válasz:   Szó sem lehet róla! A Biblia ebben a kérdésben nagyon világosan foglal állást. Ha a törvényt meg lehetne változtatni, Isten mindjárt Ádám és Éva bűnbeesése után végrehajtotta volna ezt a változtatást, s akkor nem kellett volna elküldenie a Fiát, hogy meghaljon a bűnösökért, ily módon fizetve meg az árat a megszegett törvényért. Ez azonban lehetetlen volt, ugyanis a parancsolatok nem úgy törvények, ahogy szabályokat és előírásokat életbe léptetnek. Ezek Isten szent jelleméből fakadó elvek, amik, valameddig Isten lesz, igazak lesznek.

Figyeljük meg az alábbi táblázatban azt, hogy Isten és az Ő törvénye egy és ugyanazon ismertetőjegyekkel rendelkezik. Érted, mit jelent ez? A Tízparancsolatba foglalt törvény Isten jellemének írásos foglalata − írásos, tehát megérthetjük. Ugyanúgy nem lehetséges Isten törvényét megváltoztatni, mint ahogy nem lehet kiráncigálni Őt a mennyből és megváltoztatni. Jézus azért jött, hogy megmutassa nekünk, milyen a törvény (ami a szent élet mintázata), amikor egy ember életében teljesül be. Isten jelleme soha nem változhat meg. A törvénye ugyanúgy nem, hisz az az Ő jelleme emberi nyelvben kifejezve.

ISTEN
A TÖRVÉNY
Lk 18:191Tim 1:8
SzentÉzs 5:16Róm 7:12
TökéletesMt 5:48Zsolt 19:7
Tiszta1Jn 3:2,3Zsolt 19:8
Igaz5Móz 32:4Róm 7:12
IgazJn 3:33Zsolt 19:9
Lelki1Kor 10:4Róm 7:14
IgazságJer 23:6Zsolt 119:172
Hűséges1Kor 1:9Zsolt 119:86
Szeretet1n 4:8Róm 13:10
VáltozhatatlanJak 1:17Mt 5:18
Örökkévaló1Móz 21:33Zsolt 111:7,8

Jézus a törvény emberi alakban. Amikor Ő a szívben él, a törvény megtartása örömmé válik.
Jézus a törvény emberi alakban. Amikor Ő a szívben él, a törvény megtartása örömmé válik.

6. Földi munkálkodása idején vajon eltörölte Jézus Isten törvényét?

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek… eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem, hogy inkább betöltsem… Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egyetlen jóta vagy pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik” (Mt 5:17-18).

Válasz:   Nem, épp ellenkezőleg! Jézus külön is kitért arra, hogy nem jött a törvény eltörlésére, hanem inkább, hogy betöltse (avagy megtartsa) azt. Jézus nem megszüntette a törvényt, hanem mint az igaz élet tökéletes útmutatóját „tette naggyá” (Ézs 42:21). Példának okáért Jézus rámutatott, hogy a „ne ölj” kárhoztatja az „ok nélküli” haragot (Mt 5:21-22) és a gyűlöletet (1Jn 3:15), továbbá, hogy a buja vágy már paráznaság (Mt 5:27-28). Így szól: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (Jn 14:15).

A törvény olyan, mint egy láncfüzér. Ha csak egy láncszem is eltörik, az egész válik használhatatlanná.
A törvény olyan, mint egy láncfüzér. Ha csak egy láncszem is eltörik, az egész válik használhatatlanná.

7. Üdvözülhetnek azok az emberek, akik tudatosan áthágnak akár csak egyet is az Isten parancsolataiból?

„A bűn zsoldja a halál” (Róm 6:23). „Ímé az Úrnak napja jő…, hogy annak bűnöseit elveszesse arról” (Ézs 13:9). „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös” (Jak 2:10).

Válasz:   Nem. El fognak kárhozni. A Tízparancsolat az az iránytű, amit az Istenhez és a szent élethez vezető út megtalálása végett használunk. Ha csak egyet is figyelmen kívül hagyok e parancsolatok közül, az isteni minta, illetve elgondolás egy részét hanyagolom el. Ha egy láncban csak egy szem is eltörik, az egész válik használhatatlanná. A Biblia azt tanítja, hogy amikor tudatosan megtörjük Isten bármely parancsolatát, vétkezünk (Jak 4:17), mert visszautasítottuk az Ő akaratát magunkra nézve. Csak akik cselekszik az Ő akaratát, léphetnek be a mennyek országába. A bűnösök el fognak veszni.

A Jézustól jövő üdvösség ugyanolyan valóságos, mint egy különleges ünnep alkalmából vagy egy születésnapra adott ajándék. Ingyen van, s Jézus külön nekünk készítette!
A Jézustól jövő üdvösség ugyanolyan valóságos, mint egy különleges ünnep alkalmából vagy egy születésnapra adott ajándék. Ingyen van, s Jézus külön nekünk készítette!

8. Üdvözülhet valaki a törvény megtartása által?

„Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem” (Róm 3:20). „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2:8-9).

Válasz:   Nem! A válasz túl egyszerű ahhoz, hogy eltévesszük. Senki nem üdvözülhet a törvény megtartása által. Az üdvösség kizárólag kegyelemből adatik, Jézus Krisztustól való ingyen ajándékképpen, és ezt az ajándékot hitből és nem a cselekedetek által kapjuk meg. A törvény csupán tükör gyanánt szolgál, hogy rámutasson az életünkben meglevő bűnre. A felismert bűnökből való megtisztulás és a megbocsátás egyedül Krisztus által adatik.

A saját értékítéletünk soha nem megbízható. Nem is tudhatnám, hogy bűnös vagyok, ha nem tekintenék gondosan a tökéletes mértékre − Isten törvény tükörébe.
A saját értékítéletünk soha nem megbízható. Nem is tudhatnám, hogy bűnös vagyok, ha nem tekintenék gondosan a tökéletes mértékre − Isten törvény tükörébe.

9. Akkor miért feltétlenül lényeges a törvény a keresztény jellem tökéletesítésében?

„Az Istent féljed és az ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fődolga” (Préd 12:13). „…mert a bűn ismerete a törvény által van” (Róm 3:20).

Válasz:   Azért, mert Isten törvénye tartalmazza a keresztény élethez a hiánytalan mintát, illetve azt, hogy mi az „embernek fődolga”. Miként az a hat éves kisfiút, aki magának készít vonalzót, megméri magát, majd azt mondja az anyukájának, hogy ő bizony három és fél méter magas, akként a mi mércénk sem megbízható. Nem is tudhatnám, hogy bűnös vagyok, ha nem tekintenék gondosan a tökéletes mértékre − Isten törvény tükörébe. Milliók fognak elveszni olyanok, akik ördögöket űztek ki, prófétáltak és sok csodálatos dolgot vittek végbe Jézus nevében (Mt 7:21-23), mert nem törődtek avval, hogy életüket az Ő nagyszerű törvénymértékével egybevessék. Ily módon azt gondolják, hogy igazak és övék az üdvösség, holott bűnösek és az elveszés állapotában vannak. „És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk” (1Jn 2:3).

Ha Jézus él a szívben, a sötét és csúnya múlt helyébe az Ő dicsőséges bennünk lakozása lép.
Ha Jézus él a szívben, a sötét és csúnya múlt helyébe az Ő dicsőséges bennünk lakozása lép.

10. Mi teszi képessé az igazán megtért keresztény embert az Isten törvénye szerinti minta követésére?

„Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat” (Zsid 8:10). „Mindenre van erőm Krisztusban” (Fil 4:13). „Isten az Ő fiát elbocsátván… hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk” (Róm 8:3-4).

Válasz:   Krisztus nem egyszerűen megbocsát a bűnbánó bűnösnek, hanem helyre is állítja bennük Isten képmását. Összhangba hozza őket a törvényével az Ő bennük lakozó ereje által. A „ne!” ekkor egy ígéretté válik, miszerint a keresztény nem fog lopni, hazudni, ölni stb., mert Jézus él a szívében és Ő irányít. Isten nem változtathatja meg a törvényét, ellenben áldott gondoskodásban részesítette őket Jézus által, hogy megváltoztassa a bűnös embert, aki ily módon meg tud felelni a törvény kívánalmainak.

Az elnöki kegyelem felmenti a foglyot, de nem ad neki szabadságot, hogy akár egyetlen törvényt is megszegjen.
Az elnöki kegyelem felmenti a foglyot, de nem ad neki szabadságot, hogy akár egyetlen törvényt is megszegjen.

11. Ámde a keresztény, akinek van hite, aki a kegyelem alatt van, nem szabadul fel a törvény megtartása alól?

„Mert a bűn [a törvényszegés, 1Jn 3:4] tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt. Mit is tehát? Vétkezzünk-é, mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Távol legyen” (Róm 6:14-15). „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük” (Róm 3:31).

Válasz:   Nem! A Szentírás ennek épp az ellenkezőjét tanítja. A kegyelem olyan, mint a fogolynak megadott elnöki kegyelem. Az felmenti a foglyot, de nem ad neki szabadságot, hogy az állami törvénynek akár csak egyetlen paragrafusát is megszegje. Annak az embernek, aki kegyelemben részesült, aki ily módon a kegyelem alatt él, kettős kötelessége a törvény megtartása. Aki nem akarja megtartani Isten törvényét, mondván, hogy ő a kegyelem alatt van, rosszul gondolkodik. Az ilyen ember ugyanis nem a kegyelem alatt van, hanem kegyvesztett.


12. Vajon az isteni Tízparancsolat megerősítést nyert az Újszövetségben?

Válasz:   Igen, méghozzá nagyon egyértelműen. Vizsgáld meg gondosan az alábbiakat.

ISTEN TÖRVÉNYE AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN ISTEN TÖRVÉNYE AZ ÓSZÖVETSÉGBEN
1. „Az Urat,a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” (Mt 4:10).1. „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem” (2Móz 20:3).
2. „Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól” (1Jn 5:21). „Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség” (ApCsel 17:29).2. „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják” (2Móz 20:4-6).
3. „Hogy Isten neve és a tudomány ne káromoltassék” (1 Tim 6:1).3. „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi” (2Móz 20:7).
4. „Mert valahol a hetedik napról ekképpen szólott: És megnyugodott Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől… Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól” (Zsid 4:4,9,10).4. „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat de a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetediknapon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt” (2Móz 20:8-11).
5. „Tiszteld atyádat és anyádat” (Mt 19:19).5. „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád tenéked” (2Móz 20:12).
6. „Ne ölj” (Róm 13:9).6. „Ne ölj” (2Móz 20:13).
7. „Ne paráználkodjál” (Mt 19:18).7. „Ne paráználkodj” (2Móz 20:14).
8. „Ne lopj” (Róm 13:9).8. „Ne lopj” (2Móz 20:15).
9. „Hamis tanúbizonyságot ne szólj” (Róm 13:9).9. „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot” (2Móz 20:16).
10. „Ne kívánd” (Róm 7:7).10. „Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé” (2Móz 20:17).

A szertartási áldozatok és rituálék Jézus áldozatára mutattak előre.
A szertartási áldozatok és rituálék Jézus áldozatára mutattak előre.

13. Isten törvénye valamint Mózes törvénye egy és ugyanaz?

Válasz:   Nem, a kettő nem ugyanaz. Tanulmányozd át figyelmesen az alábbi megjegyzéseket és összehasonlítást.

Megjegyzés: Mózes törvénye az Ószövetség ideiglenes áldozati rendtartása volt. Ez szabályozta a papságot, az áldozatokat, a szertartásokat, az étel- s italáldozatokat stb., amelyek mindegyike a keresztet jelezte előre. Ez a törvény adatott addig, „míg eljő a mag”, ez a mag pedig Krisztus volt (lásd Gal 3:16,19). A szertartási áldozatok és rituálék Jézus áldozatára mutattak előre. Amikor meghalt, ennek a törvénynek vége szakadt, viszont a Tízparancsolat (Isten törvénye) „megingathatatlanok örökké és mindvégig” (Zsolt 111:8). Hogy pedig két törvény létezik, azt Dániel könyve 9:10-11 által láthatjuk kristálytisztán.

Külön megjegyzés: Kérlek, figyeld meg, hogy Isten törvénye legkevesebb azóta létezik, mióta bűn is létezik. A Bibliában ez áll: „Hol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen” (Róm 4:15). Az Isten Tízparancsolata tehát kezdettől fogva van. Az emberek megszegték ezt a törvényt (vétkeztek, 1Jn 3:4). A bűn (azaz Isten törvényének áthágása) miatt Mózes törvénye adatott (Gal 3:16,19), míg Krisztus el nem jön és életét adja. Két külön törvényről van szó: Isten törvénye és Mózes törvénye.

MÓZES TÖRVÉNYE
ISTEN TÖRVÉNYE
„Mózes törvényé”-nek neveztetik (Lk 2:22).„Az Úr törvényének neveztetik” (Ézs 5:24).
„tételekben való törvény”-nek neveztetik (Ef 2:15).„királyi törvény”-nek neveztetik (Jak 2:8).
Mózes írta meg egy könyvben (2Krón 35:12).Isten véste egy kőtáblára (2Móz 31:18, 32:16).
A frigyláda mellé lett helyezve (5Móz 31:26).A frigyládába lett helyezve (2Móz 40:20).
A kereszten vége szakadt (Ef 2:15).Örökké megmarad (Lk 16:17).
A bűn miatt adatott (Gal 3:19).Rámutat a bűnre (Róm 7:7, 3:20).
Ellenünk, velünk szemben szóló kézírás (Kol 2:14).Nem nehéz (1Jn 5:3).
Senkit nem ítél meg (Kol 2:14-16).Minden embert megítél (Jak 2:10-12).
Testi (Zsid 7:16).Lelki (Róm 7:14).
Nem tehet tökéletessé (Zsid 7:19).Tökéletes (Zsolt 19:7).

„Megharagudott azért a sárkány az asszonyra [az igaz egyházra].”
„Megharagudott azért a sárkány az asszonyra [az igaz egyházra].”

14. Miként viseltetik az ördög azon emberek irányában, akik Isten Tízparancsolatához szabják az életüket?

„Megharagudott azért a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel” (Jel 12:17). „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12)!

Válasz:   Az ördög gyűlöli azokat az embereket, akik megtartják Isten törvényét, mivel a törvény az igaz élet mintáját adja. És ha elhatározod, hogy követed ezt az Isten törvényében vázolt mintát, egyszerre magadon fogod érezni Isten haragját és minden dühét. Nem meglepő, hogy az ördög gyűlöli mindazokat és ádáz harcot indít mindazok ellen, akik megtartják Isten törvényét. Eközben megdöbbentő és elképesztő, amint vallási vezetők tagadják a Tízparancsolat kötelező jellegét, ugyanakkor emberi hagyományokat pedig megtartanak. Nem véletlenül mondta Jézus: „Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által… Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai” (Mt 15:3,9). Dávid pedig így szólt: „Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a törvényedet” (Zsolt 119:126). A keresztényeknek fel kell ébredniük és vissza kell állítaniuk jogaiba és fel kell magasztalniuk Isten törvényét. Dőreség az a feltételezés e neveletlen nemzedék részéről, hogy az élő Isten törvényét büntetlenül áthághatják.


15. Hiszem, hogy a keresztény embernek engedelmeskednie kell a Tízparancsolatnak, és kérem Jézust, segítsen, hogy az életem összhangba kerülhessen az egész törvénnyel.

Válasz:   


Gondolatébreszto kérdések

1. Nem azt mondja a Biblia, hogy a törvény tökéletlen (volt)?


Nem. A Biblia arról beszél, hogy az emberek voltak tökéletlenek. Isten „hibáztatja őket” (Zsidó 8:8, prot. ford.). A Római levél 8:3 arról beszél, hogy a törvény „erőtlen volt a test miatt”. Mindig ugyanaz a történet. A törvény tökéletes, ám az emberek tökéletlenek illetve gyengék. Istennek ezért el kellett küldenie az Ő Fiát, hogy az Ő népe között éljen, „hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk” (Róma 8:4) a bennünk lakozó Krisztus által.

2. A Galáciabeliekhez írott levél (3:13) arról beszél, hogy meg lettünk váltva a törvény átkától. Meg tudnád ezt magyarázni?


A törvény átka a halál (Róma 6:23). Krisztus „mindenkiért megízlelte a halált” (ld. Zsidó 2:9). Ily módon mindenkit megváltott a törvény átkától (a haláltól), helyette elhozta számukra az örök életet.

3. Nem arról tanítanak egyes bibliai igehelyek (Kolossé 2:14-17; Ef 2:15), hogy Isten törvénye keresztre lett feszítve?


Nem, az említett igehelyek egytől egyig a „rendeléseket” magában foglaló törvényre utal, azaz Mózes törvényére, ami egy szertartási törvény, ami az áldozati rendszer és a papság igazgatására rendeltetett. Mind e szertartásrend és a papság is a keresztre mutatott előre és Isten rendelt szándéka szerint Krisztus kereszthalálával lezárult. Mózes törvénye arra az időre adatott, „míg eljő a Mag”, „aki a Krisztus” (Galata 3:19,16). A szóban forgó igehelyeken említett törvény nem foglalhatja magában Isten törvényét, mert erről Pál, sok évvel a kereszt után, úgy beszél, hogy az „szent, igaz és jó” (Róma 7:7,12).

4. A Biblia azt mondja, hogy „a törvénynek betöltése a szeretet” (Róma 13:10). A Biblia Máté evangéliuma 22:37-40-ben azt is meghagyja nekünk, hogy szeressük Istent és szeressük felebarátainkat, hozzátéve, hogy „e két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Máté 22:37-40). Helyettesíti e két parancsolat a Tízparancsolatot?


Nem. A Tízparancsolat úgy függ e két parancsolattól, miként a tíz ujjunk is kapcsolódik a két kezünkhöz. Elválaszthatatlanok egymástól. Az Isten iránti szeretet az első négy parancsolat megtartását gyönyörűséggé varázsolja, csakúgy, mint a felebarátunk iránti szeretet is az utolsó − a felebarátunkra vonatkozó − hat parancsolat megtartását örömmé alakítja. A szeretet betölti a törvényt, éspedig oly módon, hogy a törvény megtartását nem érezzük többé fáradságos munkának, épp ellenkezőleg, a törvény megtartásában gyönyörűségünket leljük (Zsoltárok 40:8). Ha igazán szeretünk valakit, akkor az ő kéréseinek tiszteletben tartása öröm lesz. Jézus ezt mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (János 14:15). Teljességgel lehetetlen szeretni az Urat úgy, hogy nem tartjuk meg az Ő parancsolatait, mivel a Biblia azt mondja, hogy „az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1 János 5:3). „Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság” (1 János 2:4).

5. A Korinthusi második levél 3:7 nem azt tanítja, hogy a „halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata” arra rendeltetett, hogy „elmúljék”?


Nem. Ez az igehely arról szól, hogy a mózesi törvényszolgálatnak igen, de magának a törvénynek a dicsősége nem múlt el. Olvassuk el gondosan újra az egész igeszakaszt (2 Korinthus 3:3-9). A kérdés nem a törvénynek vagy a törvény intézményének a félretolásában, hanem a törvény helyének megváltozásában − a „kőtáblákról” a „szívnek hústábláira” való áthelyezésében − áll. A mózesi törvény szolgálata idején a törvény kőtáblákra volt felvésve. A Szentlélek szolgálata idején, a törvény Krisztus által a szívbe lettek beleírva (Zsidó 8:10). Egy példával élve, az iskolai házirendbe felvett rendelkezés akkor válik hatékonnyá, ha az a diákok szívébe is bekerül. A törvény krisztusi szolgálata is azért hatékony, mert az a törvényt áthelyezi a keresztények szívébe. A törvény megtartása ekkor gyönyörűség és örömökben teljes élet forrása lesz, mivelhogy a keresztény valódi szeretetet érez mind Isten, mind az ember iránt.

6. A Római levél 10:4-ben az áll, hogy „a törvény vége Krisztus”. Hát akkor mégiscsak vége lett, nem?


Ebben az igeversben az a szó, hogy „vég”, azt jelenti, hogy „szándék”, avagy „cél”. (Ugyanerre látunk példát Jakab levele 5:11-ben is.) A szó használatának értelme világos. Elvezetni az embereket Krisztushoz, Akiben megtalálják az igazságot: ez a törvény szándéka, célja, vagyis vége.

7. Miért tagadják oly sokan Isten törvénye kötelező jellegét?


„Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek” (Róma 8:7-9).

8. Az igaz emberek az Ószövetség idején a törvény által üdvözültek?


A törvény által soha senki nem üdvözült. Valaki a történelem során elnyerte az üdvösséget − bármely időszakban is élt −, kizárólag a kegyelem által üdvözülhetett. Ez a kegyelem „Krisztus Jézusban örök időknek előtte” „adatott nekünk” (2 Timótheus 1:9). A törvény csupán rámutat a bűnre, de egyedül Krisztus üdvözíthet. Noé „kegyelmet talált” (1 Mózes 6:8); Mózes is kegyelmet talált (2 Mózes 33:17), csakúgy, mint Izrael is a pusztában (Jeremiás 31:2). Miként Ábel, Énokh, Ábrahám, Izsák, Jákób, József és annyian mások is az Ószövetség nagyra tisztelt személyiségei között − erről szól a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete. Azáltal nyerték el az üdvösséget, hogy előretekintettek a keresztre; mi úgy, hogy visszatekintünk rá. A törvényre, mint egy tükörre, szükség van, ez mutatja ki az életünkben levő „piszkokat”. Ha ez nem lenne, az emberek úgy vétkeznének, hogy eközben nem ébrednének annak tudatára. A törvény ugyanakkor nem bír megmentő, üdvözítő hatalommal. Csak arra képes, hogy rámutasson a bűnre. Jézus − és csakis Ő − menthet meg egy embert a bűntől. Ez minden időre, így az ószövetségi korra nézve is igaz (lásd Apostolok cselekedetei 4:10,12; 2 Timótheus 1:9).

9. Minek fárasztjuk magunkat a törvénnyel? Hát a lelkiismeret nem biztos iránytű?


Nem és ezerszer is nem! A Biblia említést tesz gonosz lelkiismeretről, megfertőztetett lelkiismeretről és eltompult lelkiismeretről: ezek egyike sem biztos iránytű. „Van olyan út, amely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Példabeszédek 14:12). Isten így int: „Aki bízik magában, bolond az” (Példabeszédek 28:26).


Kvíz kérdések

1. Kicsoda írta a Tízparancsolatot? (1)


_____   Isten.
_____   Mózes.
_____   Egy ismeretlen személy.

2. Mi a bűn bibliai meghatározása? (1)


_____   Jellembeli fogyatékosság.
_____   Isten törvényének áthágása (a törvénytelenség).
_____   Minden, ami helytelennek tűnik.

3. Az alábbi állítások közül melyek igazak Isten törvényére vonatkozóan? (4)


_____   Tökéletes iránytű a boldog élethez.
_____   Akár egy tükör, megmutatja a bűnt.
_____   Terhes és elnyomja a személyiséget.
_____   Meg tud őrizni a gonosztól.
_____   Isten jellemvonásait tükrözik.
_____   Az Újszövetség semmissé tette.
_____   Isten törvénye − átok.

4. Mettől meddig van érvényben a Tízparancsolat? (1)


_____   Csupán az ószövetségi korban volt érvényes.
_____   Jézus törölte el a kereszten.
_____   Mindörökre változhatatlan.

5. Az ítéletben akkor nyerem el az üdvösséget, ha… (1)


_____   …a jó cselekedeteknek kiváló lajstromával rendelkezem.
_____   …szeretem az Urat, függetlenül attól, hogy megtartom-e a Tízparancsolatot vagy sem.
_____   …a Jézussal való szeretetkapcsolatom arra késztet, hogy megtartsam valamennyi parancsolatát.

6. Hogyan üdvözülhet az ember? (1)


_____   A törvény megtartása által.
_____   A törvény megszegése által.
_____   Egyedül Jézus Krisztus által.

7. Az igazán megtért keresztények… (1)


_____   …Krisztus ereje által megtartják Isten törvényét.
_____   …mellőzik Isten törvényét, mert az már el lett törölve.
_____   …a parancsolatok megtartását szükségtelennek tartják.

8. A kegyelemben élő ember… (1)


_____   …megszegheti a Tízparancsolatot anélkül, hogy vétkezne.
_____   …szabad lett a törvény megtartásától.
_____   …örömmel tartja meg Isten parancsolatait.

9. Hogy értendő az, hogy a szeretet betölti a törvényt? (1)


_____   A szeretet semmivé lesz a törvénnyel.
_____   Az Isten és az ember iránti igaz szeretetből fakadóan a törvény megtartása öröm.
_____   A szeretet fontosabb, mint az engedelmesség.

10. Mózes törvénye... (1)


_____   ...ugyanaz, mint Isten törvénye.
_____   …az áldozati és szertartási törvények rendszere, ami Krisztusra mutatott előre és véget ért a kereszten.
_____   …ma is kötelező.

11. Akik megtartják a Tízparancsolatot, … (1)


_____   …mind törvényeskedők.
_____   …az ördög dühödt ellenállásába ütköznek, mert ő gyűlöli mind Istent, mind az Ő törvényét.
_____   …a törvény megtartása által üdvözülnek.

12. Az alábbi állítások közül melyek az igazak Krisztus és a törvény kapcsolatára nézve? (4)


_____   Jézus megszegte a törvényt.
_____   Jézus a törvény megtartásának tökéletes emberi példáját adta.
_____   Jézus eltörölte a törvényt.
_____   Jézus azt mondta, hogy „ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”.
_____   Jézus felmagasztalta a törvényt, és megmutatta, hogy az minden vétket elfedez.
_____   Jézus azt mondta, hogy a törvény nem változtatható meg.

Free Bible School

Bible School
Enroll in our Free Online Bible School Today!
Start your first lesson now!


Christian Hymns



Freebie!

Ultimate Resource
Request your free book, Ultimate Resource, today and learn how to study the Bible
Get It Now!


Back To Top