Bible Universe » Bible Study Guides

separator

Isten teremtette a rosszat?

Isten teremtette a rosszat?
A világon élő emberek többségét egy gonosz lángelme téveszti meg, akinek eltökélt szándéka, hogy ezeket az életeket elpusztítsa − egy briliáns koponya, kinek neve az ördög, a Sátán. Ám a sötétségnek eme fejedelme messze több annál, mint amit el tudsz gondolni… Sokan azt mondják, hogy ő csak egy fondorlatos mesebeli alak, ám a Biblia szerint személye nagyon is valóságos, aki családokat, gyülekezeteket, mi több, országokat vezet félre, így szaporítva a szomorúságot és a fájdalmat. Íme, a Biblia döbbenetes tényei a sötétség fejedelméről, s arról, hogyan győzheted le őt!
A bűn szerzője Sátán, aki neveztetik ördögnek is.
A bűn szerzője Sátán, aki neveztetik ördögnek is.

1. Kitől származik a bűn?

„…az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik” (1János 3:8). „ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak” (Jelenések 12:9).

Válasz:   A bűn Sátántól származik, aki neveztetik ördögnek is. A Szentírás nélkül a rossz eredetét nem lehetne megmagyarázni.

Sátán a mennyben élt, amikor vétkezett. Neve Lucifer volt, aminek jelentése „Hajnalcsillag”.
Sátán a mennyben élt, amikor vétkezett. Neve Lucifer volt, aminek jelentése „Hajnalcsillag”.

2. Mi volt Sátán neve, mielőtt vétkezett? Hol élt ekkor?

„Miként estél alá az égről, fényes csillag, hajnal fia” (Ésaiás 14:12)? Jézus így szólt róla: „Láttam a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből” (Lk 10:18). „Isten szent hegyén voltál” (Ezékiel 28:14).

Válasz:   A neve Lucifer volt, a mennyben élt. Lucifert Ézsaiás könyvében 14. fejezetében Babilon királya, Ezékiel könyve 28. fejezetében Tírusz királya jelképezte.

Lucifer mennyei angyal volt, akit Isten teremtett. Tökéletes volt bölcsességben és szépségben, és Isten trónja mellett állt.
Lucifer mennyei angyal volt, akit Isten teremtett. Tökéletes volt bölcsességben és szépségben, és Isten trónja mellett állt.

3. Kitől származik Lucifer? Milyen felelős állást viselt ő? Hogyan jellemzi őt a Biblia?

„…teremtettél…” (Ezékiel 28:13,15). „Voltál felkent oltalmazó Kérub” (Ezékiel 28:14). „Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben…, rakva voltál mindenféle drágakövekkel…, és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon,amelyen teremtettél. … Feddhetetlen voltál útjaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtatott benned” (Ezékiel 28:12-15).

Válasz:   Lucifert, miként az összes többi angyalt (Efézus 3:9), Isten teremtette. Lucifer „oltalmazó” kérub, azaz angyal volt. Egy hatalmas angyal Isten trónjának balján, egy másik a jobbján áll (Zsoltárok 99:1). Lucifer e magas méltóságra emelt angyalvezérek egyike volt. Lucifer szépsége hibátlan és lélegzetelállító volt. Bölcsessége tökéletes volt. Fényessége tiszteletet parancsoló volt. Ezékiel 28:13 minden valószínűség szerint arról ad jelzést, hogy a torka olyan különlegesen lett megformálva, ami különleges zenésszé tette őt. Egyesek úgy vélik, hogy ő vezényelte az angyalok kórusát.

Sátán azt akarja, hogy az emberek imádják őt. Még Jézust is megpróbálta rávenni arra, hogy imádja őt.
Sátán azt akarja, hogy az emberek imádják őt. Még Jézust is megpróbálta rávenni arra, hogy imádja őt.

4. Mi olyan történt Lucifer életében, ami bűn elkövetésére sarkallta őt? Milyen istenkáromló bűnt követett el ekkor?

„Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben” (Ezékiel 28:17). „Holott te azt mondtad szívedben: …az Isten csillagai közé helyezem ülőszékemet, … és hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ésaiás 14:13-14).

Bármi vagy bárki (Istenen kívül) bálvánnyá válik, akit vagy amit imádok, amennyiben övé az első hely az életemben.
Bármi vagy bárki (Istenen kívül) bálvánnyá válik, akit vagy amit imádok, amennyiben övé az első hely az életemben.
Válasz:   Büszkeség, féltékenység, elégedetlenség és önfelmagasztalás lépett fel az életében. Lucifer elhatározta, hogy megpróbálja letaszítani Istent a trónjáról, majd azzal az igénnyel lép fel, hogy mindenki őt imádja. A legutolsó felségárulás volt ez.

Note: Miért olyan nagy dolog az imádat? Az imádat az Isten és a Sátán közötti folytatódó hadviselésben kulcstényező volt. Az embereket úgy teremtette Isten, hogy egyedül Isten imádatában teljesedjék be a boldogságuk. Még az el nem bukott angyalokat sem szabad imádni (Jelenések 22:8,9). Sátán kezdettől fogva arra törekedett, hogy imádják. Évszázadokkal később, amikor megkísértette Jézust a pusztában, akkor is az imádat volt a központi kérdés (Máté 4:8-11). Ezekben az utolsó napokban Isten arra szólít fel minden embert, hogy Őt imádják (Jelenések 14:6,7). Ez olyannyira felbőszíti Sátánt, hogy megpróbálja kényszerrel rávenni az embereket arra, hogy őt imádják, mert ha nem, megöli őket (Jelenések 13:15).

Mindenki imád valakit vagy valamit:
hatalmat, megbecsülést, evést, gyönyört, javakat, a saját nézeteit, stb. Isten ezt mondja: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem” (2 Mózes 20:3). És ha nem őt imádjuk, azok közé számlál bennünket, akik ellene vannak (Máté 12:30). Ez a hír megdöbbentő,de igaz. Ha bármi vagy bárki Istenen kívül elfoglalja az első helyet az életemben, meglehet, akaratlanul, de Sátánt imádom és őt szolgálom. Vajon Istené az első hely az életemben, avagy − ha nem tudatosan is − Sátánt magasztalom? Kijózanító kérdés, nem?

Lucifer elégedetlensége Istennel szembeni nyílt lázadásba ment át. A menny egyharmada csatlakozott hozzá abban a kísérletben, hogy Isten hatalmát megdöntsék. Ennek következményeként Lucifer és követői kivettettek a mennyből.
Lucifer elégedetlensége Istennel szembeni nyílt lázadásba ment át. A menny egyharmada csatlakozott hozzá abban a kísérletben, hogy Isten hatalmát megdöntsék. Ennek következményeként Lucifer és követői kivettettek a mennyből.

5. Mi történt a mennyben annak nyomán, hogy Lucifer fellázadt?

„És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodtak a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodott és az ő angyalai; de nem vehettek diadalmat, és az ő helyük sem találtatott többé a mennyben. És vettetett a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vettetett a földre, és az ő angyalai is vele levettettek” (Jelenések 12:7-9).

Válasz:   Lucifer elnyerte az angyalok egyharmadának támogatását (Jelenések 12:3-4), és lázadást szított a mennyben. Istennek nem volt más választása: ki kellett utasítania Lucifert és angyalait. Ez volt messze minden idők leghatalmasabb ütközete. Lucifer célja az volt, hogy letaszítsa Istent a trónjáról és maga üljön a helyére, még ha ezért netán ölni is kell (János 8:44). A mennyből való kitaszítása után Lucifer a Sátán (ellenség) és ördög (vádoló) nevet kapta, angyalai pedig a démonok elnevezés alatt szerepelnek.

Sátán főhadiszállása a föld. Gyűlöli az embereket, és célja, hogy elpusztításoddal fájdalmat okozzon Istennek.
Sátán főhadiszállása a föld. Gyűlöli az embereket, és célja, hogy elpusztításoddal fájdalmat okozzon Istennek.

6. Hol található most Sátán főhadiszállása? Hogyan érez ő az emberek iránt?

„Ezt mondta az Úr a Sátánnak: Honnét jössz? És felelt a Sátán az Úrnak, és mondta: Körülkerültem és át meg átjártam a földet” (Jób 2:2). „Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög tihozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van” (Jelenések 12:12). „…mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén kit elnyeljen” (1 Péter 5:8).

Válasz:   Szemben a népszerű véleménnyel, Sátán főhadiszállása a föld és nem a pokol. Isten Ádám és Éva uralma alá hajtotta a földet (1 Mózes 1:26). Amikor vétkeztek, Sátán kezére játszották azt (Róma 6:16), aki ekkor a föld uralkodója, fejedelme lett (János 12:31). Sátán keserű gyűlölettel viseltetik az Isten képére teremtett ember iránt. Istennek nem tud ártani. Ezért rosszindulatát az emberek, Isten gyermekei ellen fordítja. Sátán gyűlöletes és elvetemült gyilkos, kinek célja, hogy elpusztítson téged és fájdalmat okozzon Istennek.

Ádámnak és Évának − halálbüntetés terhe alatt − nem volt szabad ennie a jó és a gonosz tudásának fájáról.
Ádámnak és Évának − halálbüntetés terhe alatt − nem volt szabad ennie a jó és a gonosz tudásának fájáról.

7. Amikor Isten megteremtette Ádámot és Évát, mi volt az egyetlen dolog, amit megtiltott számukra? Mit mondott nekik, mi az engedetlenség büntetése?

„De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz” (1 Mózes 2:17).

Válasz:   Nem volt szabad enniük a jó és a gonosz tudásának fájáról. Ha mégis esznek a fáról, meg kell halniuk.

Sátán egy beszélő kígyó képét öltötte magára, és rávette arra, hogy egyen a tiltott gyümölcsből.
Sátán egy beszélő kígyó képét öltötte magára, és rávette arra, hogy egyen a tiltott gyümölcsből.

8. Milyen médiumot használt fel Sátán Éva megtévesztésére? Mit hazudott neki?

„A kígyó pedig ravaszabb volt minden erdei vadnál, melyet az Isten teremtett, és mondta az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” „És mondta a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1 Mózes 3:4-5, kiemelés tőlünk).

Válasz:   Sátán egy kígyót használt fel − a legravaszabb, az Isten által teremtett valamennyi állat között a legvonzóbbat − Éva megtévesztésére. Egyesek úgy vélik, hogy a kígyónak eredetileg szárnyai voltak és repült (Ésaiás 14:29, 30:6). Emlékezzünk, nem csúszott-mászott, amíg Isten meg nem átkozta őt (1 Mózes 3:14). Sátán a következőket hazudta: (1) Nem fogsz meghalni, és (2) a gyümölcs elfogyasztása bölccsé tesz téged. Sátán, a hazugság kiagyalója, igazság is kevert az Évának mondott hazugságok közé. A némi igazságot is magában foglaló hazugság a leghatékonyabb. Igaz volt, hogy a bűn elkövetése nyomán ők is a „gonosz ismerői” lesznek. Isten az Ő nagy szeretetében visszatartotta tőlük a szívfájdalom, a gyász, a szenvedés, a fájdalom és a halál ismeretét. Sátán, miként ma is, a gonosz ismeretét vonzónak állította be. Sátán azért hazudott, hogy rossz színben tüntesse fel Isten jellemét, mivel tudta, hogy senki nem fordul el egy ilyen szerető Istentől, hacsak nem ismeri félre a jellemét.

A tiltott gyümölcs elfogyasztása Ádámot és Évát Sátán, Isten ádáz ellensége mellé állította.
A tiltott gyümölcs elfogyasztása Ádámot és Évát Sátán, Isten ádáz ellensége mellé állította.

9. Miért volt annyira rossz az, hogy megettek egy darab gyümölcsöt? Miért lett Ádám és Éva kizárva a kertből?

„Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszi, bűne az annak” (Jakab 4:17). „A bűn pedig a törvénytelenség” (1 János 3:4). „Aki a bűnt cselekszi, az ördögből van” (1 János 3:8). „És mondta az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint miközülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék s örökké éljen… És kiűzte az embert, és od helyeztette az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1 Mózes 3:22,24).

Válasz:   Igen, a gyümölcs elfogyasztása bűn volt, mivel az Isten csekély számú kívánalmai egyikének nyílt megtagadása volt. Nyílt lázadás volt ez Isten törvénye és tekintélye ellen. Isten egyik parancsának megtagadásával Ádám és Éva Isten ellensége, Sátán mellé állt, ily módon képezve elválasztást saját maguk és Isten között (Ésaiás 59:2). Sátán azt remélte, hogy a házaspár vétkezni fog, majd pedig az eszik az élet fájáról, és így halhatatlan bűnösök lesznek. Isten azonban kiűzte őket a kertből, így akadályozva meg a tragédiát.


10. Milyen döbbenetes tényt tár fel a Biblia arról, hogy Sátán milyen módszerekkel bánt, téveszt meg, csüggeszt el és pusztít el embereket?

Válasz:   Sátán minden elképzelhető fogást latba vet az ember megtévesztése és elpusztítása érdekében. Démonai igaz emberek, sőt papok személyében tűnhetnek fel, pózolhatnak. És Sátán a világosság dicsőséges angyalaként fog megjelenni, aki hatalommal teljes, hogy tüzet hozzon alá a mennyből. Meg fogja személyesíteni Jézust. Bennünket azonban figyelmeztet erre az Ige, úgyhogy nekünk nem kell bedőlni a trükknek. Amikor Jézus visszajön, minden szem meglátja őt (Jelenések 1:7). A felhőkben fog maradni, nem is fogja érinteni a földet (1Thessalonika 4:17).

A Bibliából megtudjuk, hogy Sátán:
hitető/üldöző / Jelenések 12:9,13 Idézi/tévesen idézi a Bibliát / Máté 4:5,6
Hamisan vádoló/emberölő / Jelenések 12:10 Jn 8:44 Kelepcébe csal/tőrbe ejt / 2 Timótheus 2:26 1Pt 5:8
Isten népe ellen hadakozik / Jelenések 12:17 Megkötöz/árulásra sarkall / Lukács 13:16 Jn 13:2,21
Börtönbe vet / Jelenések 2:10 Megszáll egy embert/akadályoz / Lukács 22:3-5 1 Thessalonika 2:18
Csodákat művel/hazudik / Jelenések 16:13,14 Jn 8:44Világosság angyalaként jelenik meg / 2 Korinthus 11:13-15
Betegséget/csapást hoz / Jób 2:7Démonai lelkészeket személyesítenek meg / 2 Korinthus 11:13-15
Vádol / Az „ördög” (diabolosz) jelentése: „vádoló”Tüzet hoz alá az égből / Jelenések 13:13

A végidőben Sátán hitető hatalma olyan hatalmas lesz, hogy szinte az egész világ követni fogja őt.
A végidőben Sátán hitető hatalma olyan hatalmas lesz, hogy szinte az egész világ követni fogja őt.

11. Mennyire erősek és hatékonyak Sátán kísértései és hadakozásai?

Legyőzte az angyalok egyharmadát (Jelenések 12:3-9), Ádámot és Évát (1 Mózes 3. fej.); Noé napjaiban nyolc ember kivételével mindenkit (1 Péter 3:20). Az elveszés állapotában levő emberben azt az érzést kelti, hogy üdvözül (Máté 7:21-23). Jóformán az egész világ követni fogja őt (Jelenések 13:3). Kevesen üdvözülnek (Máté 7:14, 22:14).

Válasz:   Sátán sikerességi mutatója oly elképesztően magas, hogy az jóformán hihetetlennek tetszik. Az angyalok egyharmadát elhitette. Noé napjaiban Nyolc ember kivételével mindenkit elhitetett. Jézus második eljövetele előtt Sátán angyal képében fog megjelenni, Krisztusként fog pózolni. Hitető ereje oly nagy lesz, hogy egyedüli biztonságunk abban lesz, ha nem megyünk el megnézni őt (Máté 24:23-26). Ha teljességgel elutasítod, hogy megnézd vagy hogy meghallgasd őt, Jézus meg fog oltalmazni téged a megtévesztő hatalmától (János 10:29).

Az idők végén Sátán a tűznek tavába vettetik, ahol hamu lesz belőle, s mindörökre nem lesz többé.
Az idők végén Sátán a tűznek tavába vettetik, ahol hamu lesz belőle, s mindörökre nem lesz többé.

12. Mikor és hol nyeri el az ördög a büntetését? Mi lesz ez a büntetés?

„Akképpen lesz a világ végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságokat cselekesznek, és bevetik őket a tüzes kemencébe” (Máté 13:40-42). „És az ördög, aki elhitette őket, vettetett a tűz és kénkő tavába” (Jelenések 20:10). „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett”(Máté 25:41). „…azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tettelek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek,… s többé örökre nem leszel” (Ezékiel 28:18-19).

Válasz:   Az idők végén Sátán a tűznek tavába vettetik e földön. A tűz megemészti Sátánt, hamu martaléka lesz, s mindörökre nem lesz többé. Ez a tűz fogja elpusztítani az összes bűnöst is. Ebben a végső leszámolásban senki, aki Isten oldalán áll nem fog meghalni, és senki, aki Sátán oldalán áll, nem marad életben.

Megjegyzés: Lehetetlen megfelelően érzékeltetni azt a szomorúságot és gyötrelmet, amit az Atya és a Fiú fog érezni Sátán elpusztításakor. Lucifer egykor mindenki másnál közelebb állt hozzájuk. Bensőséges, személyes barátjuk volt. Az ő és az őt követő milliók elpusztítása nagyobb fájdalmat okoz az Atyának és a Fiúnak, mint a tűz heve bárkinek is azok közül, akik benn égnek.

Isten népe a mennyben örökre biztonságban lesz a bűnnel szemben. A rossz nem üti fel többé a fejét.
Isten népe a mennyben örökre biztonságban lesz a bűnnel szemben. A rossz nem üti fel többé a fejét.

13. Mi helyezi örökre nyugvópontra a bűn borzalmas kérdését? Fel fogja valamikor ütni újra a fejét a bűn?

„Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja”(Róma 14:11; lásd még Fil 2:10-11; Ésaiás 45:23). „Nem lesz kétszer veszedelem” (Náhum 1:9).

Válasz:   Két alapvető esemény révén nyer elrendezést a bűn kérdése:

Először is, valamennyi teremtett lény mennyen és földön, beleértve Sátánt és angyalait, szabad akaratából térdet fog hajtani,és nyilvánosan meg fogja vallani, hogy Isten igazságos, méltányos és minden cselekedete igaz. Nem maradnak megválaszolatlan kérdések. Minden bűnös nyíltan be fogja látni, hogy azért vesznek el, mert eltökélten visszautasították Isten szeretetét és az üdvösséget. Be fogják látni, hogy az igazságosság azt követeli, hogy meghaljanak. Mindnyájan megvallják, hogy rászolgálnak az örök halálra.

Másodszor, a világegyetem meg lesz tisztítva a bűntől, éspedig a bűn, a bűnösök, az ördög és az ő angyalai teljes és végleges elpusztítása által. Isten a lehető leghatározottabban vall színt ebben a kérdésben: a bűn soha többé nem üti fel a fejét, nem háborítja többé a világegyetemet.

Jézus tette lehetővé a bűn elpusztítását.
Jézus tette lehetővé a bűn elpusztítását.

14. Ki teszi bizonyossá a bűn világegyetemből való végső és teljes kiirtását?

„Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 János 3:8). „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt” (Zsidó 2:14).

Válasz:   Élete, halála és feltámadása révén Jézus tette bizonyossá a bűn kiirtását.

Isten, a mi Atyánk jobban szeret bennünket, mint ahogy bármely földi apa szeretheti gyermekeit. Alig várja már, hogy fogadhasson bennünket az Ő új országában.
Isten, a mi Atyánk jobban szeret bennünket, mint ahogy bármely földi apa szeretheti gyermekeit. Alig várja már, hogy fogadhasson bennünket az Ő új országában.

15. Hogyan érez az Atya Isten az emberek iránt?

„Mert maga az Atya szeret titeket” (János 16:27; lásd még János 3:16, 17:22,23).

Válasz:   Az Atya ugyanúgy szereti az embereket, miként a Fiú. Jézus élete fő célja volt, hogy saját életében mutassa be az Atya jellemét, hogy az emberek megismerjék, valójában mennyire szerető, jóságos és törődő az Atya (János 5:19).

Sátán hamis színben tünteti fel az Atyát.
Sátán úgy mutatja be az Atyát, mint aki érzéketlen, közömbös, aprólékoskodó, zord és megköelíthetetlen (az ördög jellemvonásai ezek). Még tulajdon csúnya és bajkeverő tetteit is „Isten tetteinek” címkéjével láttatja. Jézus azért jött, hogy e vádat letörölje az Atyja nevéről, és bemutassa, hogy mennyei Atyánk jobban szeret bennünket, mint ahogy egy anya szereti gyermekét (Ézs 49:15). Jézus legkedvesebb témája az Atya türelme, gyengédsége és bőséges kegyelme volt.

Az Atya alig várja már a beteljesedést.
Mennyei Atyánk határtalanul boldoggá szeretni tenni az embereket, ezért egy csodaszép otthont készített számukra. Álmainkban sem gondolnánk arra, mennyire várt bennünket! Alig várja, hogy üdvözölhesse népét az eljövendő örömteli napon, amikor népe hazatér. Szóljunk hát egy szót! És álljunk készen! A visszaszámlálás már elkezdődött.


16. Nagyszerű tudni, hogy az Atya Isten ugyanúgy szeret engem, mint Jézus.

Válasz:   


Gondolatébreszto kérdések

1. Az Ádám és Éva által elfogyasztott gyümölcs egy alma volt?


Nem tudjuk. A Biblia nem szól róla.

2. Honnan ered az a felfogás, amely az ördögöt egy vörös, félig ember-félig állatként ábrázolja, szarvakkal és farokkal?


A pogány mitológiából származik, és ez nagyon tetszik az ördögnek. Jól tudja, hogy a gondolkodó emberek mesének tartják a szörnyeket, ami arra készteti őket, hogy tagadják létezését. Akik nem hisznek az ördögben, lesznek az elsők, akik az ő fortélyai által lépre mennek.

3. Isten ezt mondta Ádámnak és Évának: „amely napon eszel arról, bizony meghalsz” (1Mózes 2:17). Miért nem haltak meg azon a napon?


A Biblia két halálról szól:

(1) Az „első” halál az, amit mindnyájan elszenvedünk (Zsidó 9:27).

(2) A második halál az, amit a gonoszok szenvednek majd el a pokol tüzében az idők végén (Jelenések 21:8).
A különbség az, hogy a második halálból nincs feltámadás. Ez a halál örök és végérvényes.

Jézus minden emberért elszenvedte a második halált
Amikor Ádám és Éva vétkezett, azonnal meghaltak volna, mégpedig a második halállal, s amiért mégsem haltak meg mindjárt, az az, hogy Jézus előlépett és felajánlotta, hogy minden emberért elszenvedi a második halált. Az Ő hallatlan áldozata nyomán nyertek kíméletet (Zsidó 2:9).

Amikor Ádám vétkezett, „halhatatlan” természete „halandó” lett
Az első halállal kapcsolatban, a „meghalsz” szó betű szerint így adható vissza Mózes első könyve 2:17 alapján, hogy „halandó lévén, meg fogsz halni”, amely a legtöbb Biblia lapszéli jegyzetei között szerepel is. Ez az olvasat azt jelenti, hogy Ádám és Éva attól a naptól fogva a halál törvénye alá kerül. A bűn elkövetése előtt a házaspár bűntelen és halhatatlan természettel bírt. Ez a természet állandósult azzal, hogy ettek az élet fájáról. A bűn elkövetésének pillanatában természetük bűnös és halandó lett. Isten erről tett előre kijelentést. Mivelhogy el lett torlaszolva számukra az élet fájához vezető út, mindjárt kezdetét vette a romlás és a hanyatlás, amely legvégül halálhoz vezet. A sír elkerülhetetlen valósággá lett. Az Úr ezt hangsúlyozta később azzal, amikor azt mondta: „Por vagy te és ismét porrá leszel” (1 Mózes 3:19).

4. Tekintettel arra, hogy mégiscsak Isten teremtette Lucifert, nem lehet, hogy felelős a bűnért?


Semmiképpen sem. Isten tökéletes, bűntelen angyalnak teremtette Lucifert. Lucifer saját akaratából lett ördög. A választás szabadsága Isten kormányzásának sarokköve. Isten tudta, amikor megteremtette Lucifert, hogy az angyalfejedelem vétkezni fog. Ha ott, akkor mégsem teremtette volna meg őt, megtagadta volna a választás szabadságának e kitüntetett alapelvét.

Isten útja a „választás szabadsága”
Isten tehát, teljesen tisztában lévén azzal, mi lesz Luciferből, mégis megteremtette őt. Ugyanez vonatkozik Ádám és Éva megteremtésére is, s − hogy mind közelebb érjünk a mához − ugyanezek érvényesek rád és rám is. Isten tudja, még mielőtt megszülettünk volna, milyen életet élünk majd, de így is, ennek ellenére is megadta az élet lehetőségét, miként azét is, hogy eldönthessük, hogy az Ő vagy a Sátán kormányzata alatt kívánunk élni. Isten hajlandó arra, hogy félreértsék, hamis vádakkal és szemrehányásokkal illessék a korok hosszú során át, miközben rászánja az időt arra, hogy mindenkinek megadja a lehetőségét annak, hogy ki-ki saját maga döntse el, kit kíván követni.

Egyedül egy szerető Isten képes annak a kockázatnak a felvállalására, hogy mindenkinek teljes szabadságot biztosítson
A szabadság e dicsőséges és pompás ajándéka egyes-egyedül egy igaz, nyílt és szerető Istentől származhat. Megtisztelő és öröm szolgálni egy ilyen Urat és barátot.

Válaszd Isten szolgálatát
A bűn története hamarosan lezárul. Kezdetben minden „igen jó” volt (1 Mózes 1:31). Ma „az egész világ a gonoszságban vesztegel” (1 János 5:19). Az emberek a világon mindenütt, napról-napra meghozzák a maguk döntését arról, hogy Istent vagy Sátánt szolgálják. Élj nagyszerű, Isten adta szabadságoddal − ezt senki nem veheti el tőled −, és válaszd az Úr szolgálatát.

5. Miért nem pusztította el Isten az ördögöt, amikor az vétkezett, így zárva le a bűn kérdését?


Azért, mert a bűn egészen új jelenség volt az Isten által teremtett világegyetemben, így annak lakói sem értették azt. Valószínű, hogy először maga Lucifer sem értette meg teljességgel azt. Lucifer ragyogó elme, nagy tisztelettel övezett angyalfejedelem volt. Az ő állásfoglalása kétségtelenül a lehető legnagyobb nyugtalanságot okozta a menny és az angyalok számára. Valami ilyesmi terjedhetett a soraikban: „A menny jó, de sokat lehetne javítani rajta, ha több angyal is be lenne vonva az irányításba. Ez a túl sok megkérdőjelezhetetlen hatalom, amivel az Atya és a Fiú rendelkezik, lassan bezárja a vezetők szemeit a való élettel szemben. Az angyaloktól nem lehet azt igényelni, hogy parancsolat hajtsanak végre. Nekünk kellene másoknak parancsolni. Isten tudja, hogy javaslataim helyesek és veszélyben érzi hatalmát. Nem szabad megengednünk a mi nemes lelkű és érinthetetlen vezetőinknek, hogy kockára tegyék a menny létezését. Ha összhangban cselekszünk, meg fognak hallgatni bennünket. Nem szabad gyengéknek lennünk: cselekednünk kell, máskülönben mindnyájunkat tönkretesz bennünket egy olyan kormányzat, amely nem értékel bennünket.”

Az angyalok egyharmada csatlakozott Luciferhez
Lucifer sok angyalt maga mellé állított az érvelésével, és egyharmaduk csatlakozott is hozzá. Ha isten mindjárt elpusztította volna Lucifert, némely angyalok, akik nem értették teljesen Isten jellemét, meglehet, félelemből kezdte volna el szolgálni Istent, azt mondván: „Lehet, hogy Lucifer jól gondolta. De csak legyünk óvatosak. Ha ellentmondasz Istennek, még meg is ölhet.” Ily módon tehát semmi nem tisztázódott volna. Sőt, a baj talán csak tetéződött volna.

Isten egyes-egyedül a szeretetből fakadó, önkéntes szolgálatot fogadja el
Az Isten által egyedül elfogadható szolgálat a szeretetből fakadó szíves és önkéntes szolgálat. A bármi más által motivált engedelmesség elfogadhatatlan.

Isten időt ad Sátánnak, hogy bizonyítását adja elveinek
Sátán azzal állt elő, hogy jobb tervvel rendelkezik a világegyetem kormányzására. Isten időt ad neki, hogy bizonyítását adja elveinek. Az Úr csak azután törli el a bűnt, miután valamennyi lélek a világegyetemben meggyőződik arról, hogy Sátán kormányzata igazságtalan, gyűlöletes, könyörtelen, hazug és romboló.

Az egész világegyetem tekintete a mi világunkon csüng
A Bibliában ez áll: „Mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek” (1 Korinthus 4:9). Az egész világegyetem figyeli azt, ahogy mi mindnyájan közrejátszunk valami módon a Krisztus és Sátán közötti küzdelemben. A küzdelem végének közeledtével minden lélek teljesen meg fogja érteni mindkét ország alapelveit, mindenki el fogja dönteni, hogy Krisztust vagy Sátánt követi. Azok, akik azt választják, hogy a bűn és Sátán mellé adják magukat, vele együtt pusztulnak el, miközben Isten népe a mennyei otthon örök biztonságát fogja élvezni majd.


Kvíz kérdések

1. Kiben született meg a bűn? (1)


_____   Mikáél.
_____   Lucifer.
_____   Gábriel.

2. Hol lakott Lucifer akkor, amikor először vétkezett? (1)


_____   A földön.
_____   A mennyben.
_____   Az esthajnalcsillagon.

3. Jelöljük meg azokat az ismertetőjegyeket, amelyek egykor jellemezték Lucifert. (6)


_____   Angyalteremtmény.
_____   Teljes bölcsességgel.
_____   Mennyei fehér lovon lovagolt.
_____   Tökéletes volt útjaiban.
_____   A mennyei kapu őre.
_____   Kimagasló zenész.
_____   Tökéletes szépségű.
_____   Oltalmazó kérub.

4. Jelöljük meg azokat az állításokat, amelyek a valóságot mondják el Lucifer lázadásáról. (5)


_____   Kivettetett a mennyből.
_____   Megbánást gyakorolt és a mennyben maradt.
_____   Egy palotában rejtőzködött el.
_____   Neve Sátán lett.
_____   Ő volt az első bűnös.
_____   Jézus látta őt, amint kivettetik.
_____   Az angyalok egyharmada bukott el vele együtt.

5. Mit akart Lucifer? (2)


_____   Hogy imádják őt.
_____   Megdönteni Isten uralmát és elfoglalni a helyét.
_____   Beutazni az egész világegyetemet.

6. Az alábbiak közül melyek igazak az ördögre, a Sátánra? (4)


_____   Arról olvashatunk, hogy szarvai és patái vannak.
_____   A pokol az ő otthona.
_____   Szereti az embereket.
_____   Mennyei angyal képében is fel tud tűnni.
_____   Nem képes csodákat tenni.
_____   Hazug és gyilkos.
_____   Tüzet is tud aláhozni az égből.
_____   Az emberek többsége követni fogja őt és el fog veszni.

7. Az alábbi kijelentések közül melyek igazak Ádám és Éva bűnbeesésére nézve? (3)


_____   Sátán angyalnak álcázta magát.
_____   Sátán hazugnak nevezte Istent.
_____   Tudjuk, hogy Sátán almákat adott nekik.
_____   Sátán először Ádámhoz ment.
_____   Sátán azt remélte, hogy halhatatlan bűnösök lesznek.
_____   Megkísértésük során keverte az igazságot és a hazugságot.

8. Mi igaz Sátán végső büntetésével kapcsolatban? (4)


_____   A tűz nyomán hamuvá válik.
_____   Angyalai meg fognak menekedni.
_____   A tűz a mennyben lesz.
_____   Sátán és angyalai be fogják látni, hogy tévedtek.
_____   A tűz elpusztítja mind a bűnt, mind a bűnösöket.
_____   Sátán el fogja ismerni Isten igazságát.

9. Miért nem ölte meg Isten Lucifert mindjárt, amikor emez vétkezett? (4)


_____   Az angyalok nem értették volna az okot.
_____   Némelyek félni kezdtek volna Istentől.
_____   Lucifer túl erős volt Isten számára.
_____   A jó angyalok nem hagyták volna.
_____   Időt igényel, míg Lucifer terve mindenki számára egyértelmű lesz.
_____   Időt igényel, míg Isten terve igazolást nyer.

10. Mi az az egy dolog, ami legvégül igazolni fogja Isten kormányzatát? (1)


_____   Isten végbevisz néhány csodát.
_____   Minden lélek a világegyetemben meg fog hajolni és el fogja ismerni Isten szeretetét és igazságát.
_____   A mennyei angyalok mindenkit meg fognak kérni arra, hogy szolgálja Istent.

11. Az alábbiak közül mi igaz a bűnre? (5)


_____   Jézus tette bizonyossá, hogy a bűn el lesz pusztítva.
_____   A bűn Isten törvényeinek áthágása.
_____   A bűn elválaszt bennünket Istentől.
_____   A bűn könnyen legyőzhető.
_____   Sátán találta fel a hazugság bűnét.
_____   A bűn el lesz pusztítva és soha nem támad fel újra.

12. Az alábbi állítások közül melyek az igazak? (5)


_____   Sátán saját jellemvonásaival ruházza fel Istent.
_____   Isten jobban szeret bennünket, mint a földi szülők.
_____   Az úgynevezett „istencsapások” Sátántól valók.
_____   Jézus élete kinyilatkoztatta Isten jellemét.
_____   Az Atya Isten zord és könyörtelen.
_____   A legtöbb ember félreérti Istent.

Free Bible School

Bible School
Enroll in our Free Online Bible School Today!
Start your first lesson now!


Christian Hymns



Freebie!

Ultimate Resource
Request your free book, Ultimate Resource, today and learn how to study the Bible
Get It Now!


Back To Top