Bible Universe » Bible Study Guides

separator

Istentől valók a csillagjósok és a médiumok?

Istentől valók a csillagjósok és a médiumok?
Ha hirtelen fellépne valami önjelölt próféta, pezsdítő üzenetekkel, betegeket gyógyítva, halottakat támasztva, tüzet hozva alá az égből, személyes titkokat kijelentve, és ezzel nagy tömegeket vonzana maga után − hinnél benne? Kellene hinned benne? Végső sorsod akár közvetlenül azon is múlhat, hogy képes vagy-e különbséget tenni az igaz és a hamis próféták között. Rendkívül fontos tehát tudni, mit mond valójában a Biblia erről az időszerű kérdésről!

1. Van a Bibliában olyan tanítás, miszerint a föld történelmének utolsó napjaiban lesznek igaz próféták?

„És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok” (ApCsel 2:17).

Válasz:   Igen, az utolsó napokban férfiak és nők prófétálnak majd (Jóel 2:28-32).

A prófétaság ajándéka elsőrendű fontosságú Isten egyházának tökéletesítésében.
A prófétaság ajándéka elsőrendű fontosságú Isten egyházának tökéletesítésében.

2. Jézus a mennybemenetelekor − négy más ajándékkal, az apostolok, az evangélisták, a pásztorok és a tanítók ajándékával egyben − a „prófétaság” ajándékát bízta rá az egyházra (Ef 4:7-11). Miért bízta Isten ezeket az ajándékokat az egyházra?

„A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére” (Ef 4:12).

Válasz:   Jézus mind az öt ajándékot a szentek tökéletesítésére adta. Isten végidei egyházának tökéletesítése nem lenne lehetséges, ha a felsorolt öt ajándék közül bármelyik nem állna rendelkezésre.

A Bibliában arról olvashatunk, hogy Isten a prófétaság ajándékát egyaránt adta férfiaknak és nőknek.
A Bibliában arról olvashatunk, hogy Isten a prófétaság ajándékát egyaránt adta férfiaknak és nőknek.

3. A bibliai időkben a prófétaság ajándéka férfiaknak volt fenntartva?

Válasz:   Korántsem! Sok férfi mellett, aki elnyerte a prófétaság ajándékát, Isten legkevesebb nyolc nőnek is megadta ezt az ajándékot: Annának (Lk 2:36-38); Mirjamnak (2Móz 15:20); Deborának (Bír 4:4); Huldának (2Kir 22:14), továbbá az evangélista Fülöp négy leánytestvérének (ApCsel 21:8-9).


4. Meddig kell ezeknek az ajándékoknak megmaradniuk az egyházban?

„Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4:13).

Válasz:   Addig kell megmaradniuk, míg Isten népe el nem jut az érett keresztény egységére − amely nyilvánvaló módon az időknek végén érkezik el.

A próféták úgy szólnak, ahogyan a Szentlélek irányítja a gondolataikat.
A próféták úgy szólnak, ahogyan a Szentlélek irányítja a gondolataikat.

5. Milyen forrásból nyerik az igaz próféták az értesüléseiket?

„Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szentlélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei” (2Pt 1:21).

Válasz:   A próféták a „Szentlélektől indíttatva” szólnak. A próféták nem saját véleményüknek adnak hangot, lelki kérdésekről szólva. Gondolataik Jézustól valók és a Szentlelken keresztül érkezik el hozzájuk.

Isten többnyire látomások és álmok által szól a prófétákhoz.
Isten többnyire látomások és álmok által szól a prófétákhoz.

6. Isten három különböző módon szól a prófétákhoz. Melyek ezek?

„Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal… Szemtől szembe szólok ővele” (4Móz 12:6,8).

Válasz:   Látomások, álmok által, valamint szemtől-szembe.


7. Milyen külső, testi megnyilvánulásai vannak annak, ha egy próféta látomást él át?

Válasz:   A. Először is elveszti a testi erejét (Dán 10:8).

B. Azután viszont természetfeletti erővel ruháztathat fel (Dán 10:18-19).

C. Szemmel láthatóan nem lélegzik (Dán 10:17).

D. Képes beszélgetni (Dán 10:16).

E. Megfeledkeznek a külső földi történésekről (Dán 10:5-8 2Kor 12:2-4).

F. A szemei nyitva vannak (4Móz 24:4).

Megjegyzés: Noha a fenti pontok szerint a látomást átélő igaz prófétának ilyen külső testi megnyilvánulásai vannak, ezek nem jelennek meg mindig egy időben. A próféta látomása hiteles lehet akkor is, ha ez a hat külső jel nem nyilatkozik meg egyszerre.

A csoda nem bizonyítéka annak, hogy a csodatevő Isten prófétája.
A csoda nem bizonyítéka annak, hogy a csodatevő Isten prófétája.

8. Ha valaki nagy csodákat tesz, ez vajon annak bizonyítéka, hogy az illető Isten prófétája?

„Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek” (Jel 16:14).

Válasz:   Nem! Sátán és ügynökei szintúgy rendelkezik csodatevő hatalommal. A csoda csupán egyetlen dolgot bizonyít: a természetfeletti erőt. Ilyen erő azonban egyaránt jöhet Istentől és Sátántól (5Móz 13:1-5; Jel 13:13-14).

A hamis próféták annyira meggyőzők lesznek ezekben az utolsó napokban, hogy ezzel emberek milliárdjait fogják elhitetni és elveszíteni.
A hamis próféták annyira meggyőzők lesznek ezekben az utolsó napokban, hogy ezzel emberek milliárdjait fogják elhitetni és elveszíteni.

9. Milyen súlyos veszélyre figyelmeztet Jézus a végidővel kapcsolatban?

„Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is” (Mt 24:24).

Válasz:   Isten hamis krisztusokra és hamis prófétákra figyelmeztet, akik hallatlanul meggyőzőek lesznek, annyira, hogy Isten választottain kívül mindenkit elhitetnek. Emberek milliárdjai esnek áldozatul a hitetésnek s vesznek el.

A prófétákat a Szentírással kell megpróbálni.
A prófétákat a Szentírással kell megpróbálni.

10. Hogyan tudom eldönteni, hogy az illető próféta igaz vagy hamis?

„A törvényre és a bizonyságtételre [hallgassatok]: ha nem ezen ige szerint szólnak, úgy nincs bennük világosság” (Ézs 8:20, a King James bibliafordítás alapján).

Válasz:   Tanításaikat és magatartásukat helyezzük Isten Igéjének, azaz a Biblia mérlegére. Ha nem a Szentírás szerint tanítanak és járnak, akkor hamis próféták és „nincs bennük világosság”.

Azok a médiumok és jósok, akik azt állítják, hogy holtak lelkei vezérlik őket, nem Istentől valók.
Azok a médiumok és jósok, akik azt állítják, hogy holtak lelkei vezérlik őket, nem Istentől valók.

11. A hamis próféták mely típusairól tesz külön is említést elítélően a Biblia?

Isten nem szól népével kristálygömbök által.
Isten nem szól népével kristálygömbök által.
Válasz:   Mózes ötödik könyve 18:10-12 és Jelenések könyve 21:8 a hamis próféták alábbi típusait nevezi néven:

A. Bűbájos − ezek az igézők illetve a varázslások művelői.

B. Jegymagyarázó − csillagjós.

C. Halottidéző − aki azt állítja, hogy kapcsolatban van a holtak lelkeivel.

D. Ördöngösöktől tudakozó − médium vagy „csatornázó”.

E. Jövendőmondó.

F. Igéző.

G. Titok-fejtő − ez is a varázslás egy fajtája.

H. Boszorkány − női médium.

I. Varázsló − férfi médium.

Megjegyzés: A hamis próféták többsége azt állítja, hogy kapcsolatban áll a holtak lelkeivel. A Biblia egyértelműen szól arról, hogy a holtak nem léphetnek kapcsolatba az élőkkel. (A 10. tanulmány mindenre kiterjedően eligazít bennünket abban, hogy mit tanít a Biblia a halálról.) A holtak állítólagos lelkei gonosz angyalok vagy ördögök (Jel 16:13, 14). A kristálygömbök, a tenyérjóslás, asztaltáncoltatás, csillagjóslás és a holtak állítólagos lelkeivel való társalgás nem azok az utak, amelyeken keresztül Isten kapcsolatba kívánna lépni az emberekkel. A Szentírás nyilvánvaló módon tanítja, hogy utálatosság az ilyen dolgokkal való foglalkozás (5Móz 18:12). És ami még rosszabb, hogy akik továbbra is űzik ezeket, ki lesznek zárva Isten országából (Gal 5:19-21 Jel 21:8 22:14-15).

Isten prófétája elsősorban az egyházat szolgálja, a nagyközönséget kevésbé.
Isten prófétája elsősorban az egyházat szolgálja, a nagyközönséget kevésbé.

12. Miben áll elsősorban az igaz próféta munkája: az egyház avagy a hitetlenek szolgálatában?

„A prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek [vannak jelül]” (1Kor 14:22).

Válasz:   A Biblia válasza egyértelmű: habár a próféta üzenete olykor a szélesebb közönség építésére is szolgálhat, a prófétai munka elsődleges rendeltetése az egyház szolgálata.


13. Isten végidei egyházánál megvan a prófétálás ajándéka?

Válasz:   A 23. tanulmány segítségével felfedeztük azt a hat ismertetőjelet felsoroló jellemzést, amit Jézus az Ő végidei egyházáról ad. Tekintsük át, melyek ezek:

A. Nem áll fenn hivatalos egyházszervezetként 538 és 1798 között.

B. 1798 után támad és kezdi meg munkáját.

C. Megtartja mind a tíz parancsolatot, köztük a negyediket, amely a hetedik napi szombat megünneplésére szólít fel.


D. Megvan nála a prófétálás ajándéka.

E. Világszéles misszióval rendelkezik.

F. Tanítja és hirdeti Jézus három pontból álló üzenetét, amely Jelenések könyve 14:6-14-ben található.

Fontos emlékeznünk arra, hogy Isten végidei maradék egyházára mind a hat ismertetőjelnek rá kell illenie. Ennek értelmében a prófétálás ajándékának is. Kell, hogy legyen prófétája.

Isten egyházában valamennyi ajándék megvan, s amennyiben csatlakozunk ehhez az egyházhoz, úgy szilárd lelki horgonyunk lesz.
Isten egyházában valamennyi ajándék megvan, s amennyiben csatlakozunk ehhez az egyházhoz, úgy szilárd lelki horgonyunk lesz.

14. Amikor csatlakozunk Isten végidei egyházához, hogyan érint ez majd bennünket, arra való tekintettel, hogy ebben az egyházban valamennyi lelki ajándék fellelhető?

„Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által” (Ef 4:14).

Válasz:   Szilárd lelki horgonyunk lesz. Nem bizonytalanodunk el, nem ingunk meg hitünkben.

Az egyház szeme jelképezi a prófétálást.
Az egyház szeme jelképezi a prófétálást.

15. A Korinthusiakhoz írt első levele 12:1-18-ban Pál apostol a test részeihez hasonlítja azokat az ajándékokat, amiket Jézus az egyháznak adott. Melyik testrész lenne a legalkalmasabb a prófétálás ajándékának ábrázolására?

„Régen Izraelben azt mondták, mikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézőhöz; mert akit most prófétának neveznek, régen nézőnek hívták” (1Sám 9:9).

Válasz:   Tekintve, hogy a prófétát helyenként nevezi a Biblia „látó”-nak (olyan valakinek, aki képes a jövőbe látni) is, a szem lenne a prófétálás ajándékának legalkalmasabb jelképe.

A prófétálás ajándéka nélküli egyház vak.
A prófétálás ajándéka nélküli egyház vak.

16. Ha a prófétálás az egyház szeme, akkor milyen állapotban leledzik a prófétálás ajándéka nélküli egyház?

Válasz:   Az ilyen egyház vak. Jézus ennek veszedelmes következményeire utalt, amikor így szólt: „Ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek” (Mt 15:14).

17. Isten maradék egyházában meg kell lennie valamennyi, Krisztus által adott ajándéknak?

17. Isten maradék egyházában meg kell lennie valamennyi, Krisztus által adott ajándéknak?

Válasz:   Igen. A Szentírás egyértelműen tanítja, hogy Isten végidei egyháza „semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködik”, ami azt jelenti, hogy meg kell lennie benne valamennyi ajándéknak, beleértve a prófétálás ajándékát is (1Kor 1:5-8).


18. Jelenések könyve 12:17 rámutat, hogy Isten végidei maradék egyházánál megvan „a Jézus Krisztus bizonyságtétele”. A 19. fejezet 10. verséből pedig kiderül, hogy „a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke”. Biztosak lehetünk benne, hogy ennek értelmében az egyháznak lesz egy prófétája?

Válasz:   Igen. Jelenések könyve 19:10 szerint az angyal azt mondta Jánosnak, hogy ő János szolgatársa: egy azon „testvérek” sorában, akiknél a Jézus bizonyságtétele van. Ugyanez az angyal a 22. fejezet 9. verse szerint még egyszer elismételte ezt a tényt Jánosnak: „Mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak, a prófétáknak”. Figyeljük meg, hogy ezúttal prófétának és nem annak nevezte magát, akinél van a Jézus bizonyságtétele. Tehát a „Jézus bizonyságtételé”-vel bírni és prófétának lenni nyilvánvaló módon egy és ugyanaz.

Az igaz próféta szavai Jézus különleges üzenete népének.
Az igaz próféta szavai Jézus különleges üzenete népének.

19. Milyen további különleges jelentése van a „Jézus bizonyságtétele” kifejezésnek?

Válasz:   A „Jézus bizonyságtétele” azt jelenti, hogy a próféta szavai Jézustól valók. Ily módon úgy is tekinthetünk az igaz próféta szavaira, mint Jézus hozzánk intézett különleges üzenetére (Jel 1:1; Ám 3:7). Végtelenül veszélyes dolog bármi módon gyalázni egy igaz prófétát. Aki a prófétát gyalázza, azt a Jézust gyalázza, aki e prófétákat küldi és ihleti. Nem csoda, ha Isten ilyen módon figyelmezteti a népet: „Az én prófétáimnak ne ártsatok” (Zsolt 105:15).


20. Milyen tulajdonságok alapján azonosíthatjuk az igaz prófétát?

Válasz:   A Biblia az alábbiak alapján próbálja meg az igaz prófétát:

A. Istenfélő életet él-e (Mt 7:15-20).

B. Isten hívta-e el a szolgálatra (Ézs 6:1-10; Jer 1:5-10; Ám 7:14-15).

C. A Bibliával összhangban ír és szól-e (Ézs 8:19-20).

D. Az általa megjövendölt események beteljesednek-e (5Móz 18:20-22).

E. Szól-e hozzá Isten látomásban (4Móz 12:6).

21. Küldött prófétát Isten az Ő végidei maradék egyházába?

21. Küldött prófétát Isten az Ő végidei maradék egyházába?

Válasz:   Igen, küldött! Hadd mutassunk rá röviden néhány tényre:

Isten egy ifjú nőt hív el
Isten végidei egyháza az 1840-es évtizedben kezdte meg működését és nagyon nagy szüksége volt az isteni vezetésre. Isten ezért az Ámos könyve 3:7-ben megfogalmazott ígérethez híven elhívott egy Ellen Harmon nevű nőt, hogy prófétája legyen. Ellen elfogadta a hívást. Az ifjú nő kilenc esztendős korában egy baleset következtében sérülést szenvedett, ezért abba kellett hagynia iskolai tanulmányait, s csak három osztályt tudott kijárni. Az egészségi állapota addig szinte csak romlott, s amikor Isten tizenhét esztendős korában elhívta őt, alig harmincöt kilót nyomott és már-már elhagyta az élni akarás.

70 éven keresztül szolgált
Ellen abban a tudatban fogadta el Isten hívását, hogy Ő fizikailag képessé tudja tenni őt a feladat ellátására és meg tudja tartani őt az alázatosságban. Hetven évet kapott még az Úrtól és 87 éves korában hunyt el. Hangoztatta, hogy célja és munkája az, hogy a Bibliához vezesse az egyházat s annak minden tagját, mondván, hogy a Bibliának kell lennie az egyház hitvallásának. Vágyott arra, hogy be tudja mutatni az egyháznak az igazzá válás ingyen ajándékát Jézusban. Ellen az igaz prófétaság valamennyi fent nevezett ismérvének eleget tett.

Írói tevékenysége, könyvei
Ellen férjhez ment James White-hoz, az egyház egyik elöljárójához, így íróként már Ellen G. White néven vált ismertté. Ő lett az egyik legtermékenyebb írónője a világon. A világ minden táján olvasott könyvei ihletett tanácsokkal szolgálnak egészségügyi, nevelési, mértékletességi témában, a keresztény otthonra, a nevelésre a könyvkiadásra és az írásra, a szűkölködők megsegítésére, a sáfárságra, az evangelizálásra, a keresztény életmódra és sok egyéb témára vonatkozóan.

Nevelés (magyarul: Előtted az élet) című műve a maga területén nagy tekintéllyel bír. Ezt a könyvet egy világi egyetem is tankönyvként használta. A könyv annyira lényeglátó és időszerű, hogy egy bizonyos ország oktatási minisztere egy ízben plagizálta is, szinte változtatás nélkül közölve le azt, saját nevét feltüntetve szerző gyanánt. Dr. Florence Stratemeyer, a Columbia Egyetem egykori neveléstudomány professzora azt mondta a könyvről, hogy az rendkívül „haladó neveléstudományi elveket” fektet le és „több mint ötven esztendővel megelőzte korát”. Dr. Clive McCay, a Cornell Egyetem egykori professzora, a táplálkozástudomány elismert alakja, azt mondta Ellen G. White egészségtudományi tárgyú írásairól: „Dacára annak, hogy White asszony írásai jóval a modern táplálkozástudomány megszületése előtt születtek, ma sem találni ennél jobb vezérfonalat ehhez a témához”. Paul Harvey hírmagyarázó pedig azt mondta vele kapcsolatban, hogy „a táplálkozástudomány témájában olyan hozzáértésről és alaposságról tett tanúságot írásaival, hogy az általa lefektetett számtalan alapelvek, kettő kivételével, mind tudományos bizonyítást nyert”.

A Krisztus életéről szóló Világ reménye (magyar nyelven: Jézus élete) című művét a londoni Stationers Hall „angol nyelvű remekmű”-nek nevezte. Leírhatatlanul szívhez szóló és felemelő írásmű. Az értelmi képességek dolgában azt nyilatkozta, hogy az ember IQ-ja növelhető. Ezzel a kijelentésével is jóval előtte járt a tudósok későbbi megállapításainak. 1905-ben kijelentette, hogy a rák egy kórokozó (vagy vírus), amit az orvostudomány csupán az 1950-es években kezdett felismerni. Ellen G. White-ről tudnunk kell, hogy ő minden idők negyedik leggyakrabban fordított szerzője. A keresztény életvitelről szóló könyvét, a Lépések Krisztushoz (magyar nyelven: Jézushoz vezető út) címűt több mint százötven nyelvre illetve nyelvjárásra fordították le. (A mű magyar nyelven is megvásárolható, sőt, akár ingyenes példány is igényelhető. A lehetőségekkel kapcsolatban, kérünk, keresd fel e tanulmánysorozat honi gazdáját.)

Ellen White sok olyan látomást kapott, amelyek egytől-egyig eleget tesznek a látomást kapó igaz prófétával szembeni bibliai követelményeknek.
Ellen White sok olyan látomást kapott, amelyek egytől-egyig eleget tesznek a látomást kapó igaz prófétával szembeni bibliai követelményeknek.

22. Kapott Ellen White látomásokat?

Válasz:   Igen, több ízben is. Voltak, amelyek néhány percig tartottak, volt, amely hat óráig tartott. Azonkívül eleget tesznek azokkal a látomásokkal kapcsolatos bibliai követelményeknek, amiket jelen tanulmányunk 7. kérdésénél soroltunk elő.


23. Ellen White kijelentéseinek az a rendeltetésük, hogy a Biblia részeként vagy kiegészítéseként tekintsünk rájuk?

Válasz:   Nem! A tanítás egyedül a Bibliából származik. A végidő prófétájaként célja Jézus szeretetének és a közeli visszajövetelének hangsúlyozása volt. Sürgette az embereket, hogy szolgálják Őt és fogadják el az Ő igazságos életét ingyen ajándékként. Továbbá, az emberek figyelmét a végidőre vonatkozó bibliai jövendölésekre irányította − különös tekintettel Jézus három részből álló üzenetére (Jel 14:6-14), amelyet a mai világnak címzett −, és felszólított őket, hogy maguk is osszák meg másokkal a reménységnek ezt az üzenetét mihamarabb, mégpedig a világ minden részén.


24. Ellen White a Szentírással összhangban szól?

Válasz:   Igen, írásai át vannak itatva a Szentírással. Kijelentett és nyilvánvaló szándéka, hogy utat mutasson az embereknek a Bibliához. Szavai soha nem állnak ellentétben Isten Igéjével.


25. Mi módon fogadhatom el Ellen White-ot igaz prófétának, mikor azt sem tudom, miket írt?

Válasz:   Nem is lehetséges elfogadnod őt, amíg el nem olvasod, mit írt. Azt ugyanakkor máris tudhatod, hogy (1) megfelel a prófétával szemben támasztott követelményeknek, (2) a próféta munkáját végezte, továbbá (3) azt, hogy Isten végidei egyházának prófétának kell lennie. Bátorítunk, hogy szerezd be valamelyik könyvét és olvasd el. (A Jézus élete című könyvét első helyen ajánlhatjuk, és a könyv meg is vásárolható az Advent Irodalmi Műhelytől.) Olvasása közben tedd fel magadnak a kérdést, vajon a könyv közelebb vezet Jézushoz és összhangban áll-e a Bibliával. Ez a könyv neked íródott. Azt gondoljuk, hogy te is feltétlenül lebilincselőnek fogod találni.


26. Mit tartalmaz Pál apostol három részből álló parancsa a prófétákkal kapcsolatban?

Válasz:   „A prófétálást meg ne vessétek. Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok” (1Thessz 5:20-21). Pál arról beszél, hogy nem szabad megvetni a prófétákat, sem nem szabad „kikapcsolni a vevőkészülékünket”, ha prófétai szóval találjuk magunkat szembe. Sőt, inkább alaposan meg kell vizsgálnunk azt, amit a próféta mond, s amit a Biblia alapján tanít. Ha a próféta szavai és magatartása összhangban vannak a Bibliával, törődnünk kell velük. Ezt kéri Jézus ma az Ő végidőben élő népétől.


27. Hogyan ítéli meg Jézus a próféta szavainak és tanácsainak elutasítását?

Válasz:   Jézus úgy veszi az igaz próféta megvetését, mint ha az illető Isten tanácsát vetné meg (Lk 7:28-30). Továbbá egyértelműen kijelenti, hogy a lelki jólét annak függvénye, ha vajon hiszünk az Ő prófétáinak (2Krón 20:20).

28. Származnak-e új tanítások a végidei igaz prófétáktól, avagy tanítások szigorúan csak a Bibliából eredhetnek?

28. Származnak-e új tanítások a végidei igaz prófétáktól, avagy tanítások szigorúan csak a Bibliából eredhetnek?

Válasz:   A végidőben működő igaz prófétáktól nem származnak új tanítások (Jel 22:18-19). A Biblia minden tanítás forrása. Az igaz próféták ugyanakkor:

A. Az ősi bibliai tanítások új és izgalmas oldalait tárják fel: olyanokat, amelyek addig, míg a próféta meg nem világította őket, nem voltak nyilvánvalók (Ám 3:7).

B. Isten népe előtt járnak, hogy a Jézussal való szorosabb együtt járásra és az Ő Igéjének mélyebb tanulmányozására vezessék őket.

C. Segítik Isten népét abban, hogy a Biblia nehéz, bizonytalan értelmű illetve kellő figyelemben nem részesített szakaszait megértsék, úgy, hogy azok hirtelen életre kelnek és nagy örömet szereznek.

D. Oltalmat nyújtanak Isten népének a fanatizmussal, a csalódással és a lelki bódultsággal szemben.

E. Segítenek Isten népének megérteni azokat a végidőre vonatkozó jövendöléseket, amelyek azzal, hogy a napi események által igazolást nyernek, hirtelen új jelentéssel gazdagodnak.

F. Segítenek Isten népének abban, hogy érzékeljék Jézus közeli eljövetelének és a világ végének bizonyosságát.

Ha szeretnéd, hogy a Jézus iránti szereteted mélyüljön, ha vágysz arra, hogy a Biblia olvasása újra izgalommal töltsön el, továbbá törekedsz a bibliai jövendölések újabb és újabb mélységeinek megértésére − fordíts figyelmet Isten végidei prófétáira. Életet találsz majd abban, ahogy dicsőséges új mélységeket fedezel fel. Emlékezz Jézus ígéretére, miszerint végidei egyházát a lehető leghasznosabb profetikus üzenetek áldásaival veszi körül. Hála legyen érte az Úrnak! Mindent, ami a mennyeiek szerint elgondolható, elvégez az Ő végidei népéért. Szándéka, hogy üdvözítse népét és elvigye őket az Ő dicső mennyei országába. Az őt követők számára biztosított a mennyek országába való belépés (Mt 19:27-29).

Megjegyzés: A három angyal üzenetét (Jel 14:6-14) tárgyaló kilenc részes tanulmánysorozatunkban ez volt az utolsó darab. Három nagyszerű és fontos téma maradt hátra, amelyek mindegyikéhez egy-egy tanulmány kapcsolódik.


29. Készen állok arra, hogy Ellen White írásait a Szentírás mérlegére helyezzem és elfogadjam azokat, ha valóban összhangban állnak a Szentírással.

Válasz:   


Gondolatébreszto kérdések

1. Mi lesz azzal az egyházzal, amelyiknek nincs prófétája?


„Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul: ha pedig megtartja a törvényt, oh mely igen boldog” (Péld 29:18). Amikor egy egyháznak nincs prófétája, aki tanácsolná őt, irányt mutatna neki, aki Jézushoz és a Bibliához vezetné őt, tántorogni fog, mint egy utat vesztett ember (Zsolt 74:9), végül teljes romlásra jut.

2. Várható netán, hogy Jézus második eljöveteléig újabb igaz próféták támadnak?


Jóel jövendölése (Jóel 2:28-32) alapján ez nagyon is lehetségesnek tűnik. Lesznek hamis próféták is (Mt 7:15, 24:11,24). Fel kell készülnünk arra, hogy a prófétákat a Biblia alapján próbáljuk meg (Ézs 8:19-20; 2Tim 2:15), és csak akkor fogadjuk meg a tanácsaikat, ha igaz próféták, viszont, ha hamisak, el kell vetnünk őket. Isten a tudója, mikor van szükség prófétára a nép ébresztgetése, intése, továbbá avégett, hogy Jézushoz és az Ő Igéjéhez térítse őket. Prófétát (Keresztelő Jánost) küldött, hogy embereket készítsen fel Jézus első eljövetelére (Mk 1:1-8). Arra is ígéretet tett, hogy a végidőre nézve is profetikus üzenetekkel lát el. Isten azért küldi ezeket, hogy a Bibliához és annak fontos végidei jövendöléseihez irányítsanak bennünket; hogy megerősítsenek, bátorítsanak és biztos talajra állítsanak bennünket; végül, hogy Jézushoz hasonlóvá tegyenek bennünket, s „szeplőtelenül” állhassunk Mesterünk elé, amikor megjön. Prófétai segítség nélkül sokan vesznének el, mert visszaesnek, lelkileg elaludnak vagy mert túlontúl belemerülnek saját dolgaikba. Fogadjuk hát szívesen a profetikus üzeneteket és dicsőítsük Istent, amiért elküldte azokat a mi személyes javunkra.

3. Miért nem rendelkezik ma az egyházak többsége a prófétálás ajándékával?


Azért, mert Isten rendszerint akkor küld prófétákat az Ő egyházának, ha az megtartja az Ő parancsolatait. Figyeljük meg, hogyan fogalmazza ezt meg Jeremiás Siralmai: „Nincsen törvény, sőt prófétái sem nyernek kijelentést az Úrtól” (2:9). Tekintsük át a következő igehelyeket: Ez 7:26; Jer 26:4-6; Ez 20:12-16 és Péld 29:18. Ezek az igeversek azt igazolják, hogy amikor Isten népe semmibe veszi az Ő parancsolatait, Isten nem küld prófétát. Amikor elkezdenek engedelmeskedni az Ő parancsolatainak, prófétát küld, aki segíti, bátorítja és útbaigazítja őket. Így tehát amikor Isten végidei maradék egyházáról nyilvánvaló lett, hogy megtartja az Ő parancsolatait, ideje volt, hogy prófétát küldjön Isten. És Isten küldött is egyet − pontosan az ütemterv szerint.

4. Mit tehetek azért, hogy a prófétaság adománya számomra is értelemmel bírjon?


A prófétaság adományát oly módon tölthetem be értelemmel a magam számára, ha saját magam is tanulmányozom a prófétai szót és imádságos szívvel követem azt úgy, hogy Jézus tudjon vezetni, megőrizni és felkészíteni engem az Ő eljövetelére. „Hálát adok az én Istenemnek mindenkor…, mivelhogy mindenben meggazdagodtatok őbenne,…amint megerősített tibennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel [a prófétaság lelke]: úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését, aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, ami Urunk Jézus Krisztusnak napján” (1Kor 1:4-8).

5. A prófétaság ajándéka vagy a nyelvek ajándéka játssza a legfontosabb szerepet Isten végidőben élő maradék egyházában?


A prófétaság ajándéka viszi a vezető szerepet. Az első korinthusi levél 12. fejezetében másodikként van megnevezve az ajándékok sorában, míg a nyelvek adománya az utolsó helyen (28. vers). A prófétaság ajándéka nélkül való egyház vak (lásd e tanulmány 16. kérdését). Jézus ünnepélyesen figyelmezteti végidőben élő gyülekezetét, mennyire veszedelmes dolog a vakság, majd felszólítja őket, kenjék meg szemeiket mennyei szemkenőccsel, hogy megjöjjön a látásuk (Jel 3:17-18). A szemgyógyító ír (kenőcs) a Szent Lelket jelképezi (1Jn 2:20,27; Jn 14:26), Ő az egyház valamennyi ajándékának adományozója (1Kor 12:4,7-11). Ha a végidőben élő maradék nép hallgat Isten prófétájának szavaira, úgy világosan megérti majd a Bibliát, és ez megóvja majd őt a bizonytalanságtól és a zűrzavartól.

6. Én hiszem és vallom a „Biblia és csakis a Biblia” elvét, vagyis hogy csak a Biblia lehet minden tanítás forrása és a helyes keresztény élethez való egyetlen útmutató. Ennélfogva elutasítok minden mai prófétát is.


Azt jól teszed, ha hiszel a Bibliában mint a keresztény tanítás egyetlen forrásában. Ugyanakkor hadd emlékeztessünk arra, hogy maga a Biblia mutat rá világosan arra, hogy:

A. A prófétaság ajándéka a vég idejéig meg fog maradni Isten egyházában (Ef 4:11,13).

B. Jézus végidei egyháza bírni fogja a prófétaság ajándékát (Jel 12:17, 19:10, 22:9).

C. Aki megveti a próféta tanácsát, magát Istent veti meg (Lk 7:28-30).

D. Azt a parancsot kaptuk, hogy vizsgáljuk meg a prófétákat, és ha a Bibliával összhangban szólnak, fogadjuk meg és kövessük az ő tanácsaikat (1Thessz 5:20-21).

Akik hite „a Biblián és csakis a Biblián” alapul, kövessék a Biblia tanácsát abban is, amit a Biblia a prófétákról mond. Az igaz próféták mindig a Bibliával összhangban szólnak. Az Isten Igéjének ellentmondó próféták hamisak és el kell vetnünk őket. Ha nem hallgatom meg és nem vizsgálom meg a prófétákat, nem mondhatom, hogy a Bibliára alapítom a hitemet, hiszen épp a Biblia utasított arra, hogy így cselekedjem.


Kvíz kérdések

1. Jelöljük be azokat a sorokat, amelyeknek azonos a jelentése. (4)


_____   Jézus bizonyságtétele.
_____   A nyelvek adománya.
_____   A prófétaság lelke.
_____   Látnokok jóslatai.
_____   A prófétaság adománya.
_____   A holtak lelkeivel való társalgás.
_____   Próféták szólnak az egyházhoz.

2. Megadja Isten a prófétaság ajándékát mind férfiaknak, mind nőknek? (1)


_____   Igen.
_____   Nem.

3. Az Efézusi levél 4. fejezete alapján mi az az öt ajándék, amit Jézus az egyházra hagyott az Ő mennybemenetelekor? (5)


_____   Próféták.
_____   Tanítók.
_____   Az éneklés.
_____   A szükségben levőkkel való beszélgetés.
_____   Pásztorok (lelkészek).
_____   Apostolok.
_____   Bizonyságtevés.
_____   Evangélisták.

4. Meddig kell ennek az öt ajándéknak − beleértve a prófétait is − megmaradnia az egyházban? (1)


_____   Csupán az újszövetségi próféták haláláig.
_____   Az ítélet kezdetéig.
_____   A világ végéig.

5. A Biblia szerint melyek igazak az alábbiak közül a látomást átélő prófétával kapcsolatban? (5)


_____   Ismeretlen nyelveken szól.
_____   Látomás közben soha nem szól egy szót sem.
_____   A szemük nyitva marad.
_____   Gyakran elragadtatják magukat.
_____   Nem lélegeznek.
_____   Időnként megszólalhatnak látomás közben.
_____   Nem vesznek tudomást a körülöttük zajló történésekről.
_____   Természetfeletti erőt nyerhetnek.

6. A csodatétel mindig annak bizonyítéka, hogy az azt művelő próféta Istentől van. (1)


_____   Igen.
_____   Nem.

7. Honnan tudhatom biztosan, hogy a próféta Istentől van? (1)


_____   Ha megnyerő és kedves modorú.
_____   Ha fantasztikus csodákat visz végbe.
_____   Ha külsejét dicsfény vonja körül.
_____   Szemmel láthatóan jól ismeri a Bibliát.
_____   Hasonlít a küllemében Jézusra.
_____   A Bibliával összhangban szól és cselekszik.

8. Az alább felsoroltak közül melyik felett nem mond ítéletet a Biblia? (1)


_____   Jövendőmondók.
_____   Férfi és női látnokok.
_____   Csillagjósok.
_____   Boszorkányok.
_____   Igézők, varázslók.
_____   Médiumok, túlvilági jövendőmondók.
_____   A Bibliával összhangban szóló és élő próféták.

9. A próféta elsődleges feladata az egyház szolgálata. (1)


_____   Igen.
_____   Nem.

10. Az az egyház, amelyiknek nincs prófétája, nem lehet Isten végidőben élő igaz egyháza. (1)


_____   Igaz.
_____   Hamis.

11. Melyik testrész jelképezi a prófétaságot? (1)


_____   A száj.
_____   A kezek.
_____   A lábak.
_____   A fül.
_____   A szem.

12. Jézus eljövetele előtt jelenhetnek meg még további igaz végidei próféták. (1)


_____   Igen.
_____   Nem.

13. A „Biblia és csakis a Biblia” elvének követése azt is jelenti, hogy az embernek el kell fogadnia az igaz prófétát. (1)


_____   Igaz.
_____   Hamis.

14. Mi az a három dolog, amit a Biblia a thesszalonikaiakhoz írt első levél 5:20-21-ben a prófétasággal kapcsolatban megparancsol? (3)


_____   Ne vessük meg a prófétákat és a prófétálást.
_____   Kövessünk minden prófétát.
_____   Helyezzük a próféta szavait és tetteit a Biblia mérlegére.
_____   Kérdezzük meg a prófétákat, hogy igazak-e vagy hamisak.
_____   Higgyünk abban, illetve ragaszkodjunk erősen ahhoz, ami jó.
_____   Ne vegyünk tudomást egyetlen prófétáról sem.

15. Amikor megvetjük az igaz próféta szavát, Isten tanácsát vetjük meg. (1)


_____   Igen.
_____   Nem.

16. A végidei igaz próféták olyan új tanításokat is tanítanak, amik nem találhatók meg a Szentírásban. (1)


_____   Igen.
_____   Nem.

17. Miért nem rendelkezik a legtöbb egyház igaz prófétával vagy prófétákkal? (1)


_____   Akármennyi jöhetne, nem hinnének neki.
_____   Mert nem tartják meg Isten minden parancsolatát.
_____   Próféta nélkül is megvan náluk az a világosság, amire szükségük van.

18. Ahol nincs látomás, a nép elvész. (1)


_____   Igaz.
_____   Hamis.

19. A prófétaság lelke nélküli egyház vak. (1)


_____   Igaz.
_____   Hamis.

Free Bible School

Bible School
Enroll in our Free Online Bible School Today!
Start your first lesson now!


Christian Hymns



Freebie!

Ultimate Resource
Request your free book, Ultimate Resource, today and learn how to study the Bible
Get It Now!


Back To Top